magyar kick-box szövetség

hírek

Közel száz fiatal kick-boxos készült együtt a budapesti vb-re

A napokban Mosonmagyaróváron készültek a kick-box öt szakágának hazai tehetségei az augusztus végi budapesti utánpótlás világbajnokságra. A BOK Sportcsarnokbeli eseményre már 68 ország több mint 2000 versenyzője nevezett, de a szakvezetők a sportág eddigi legnagyobb korosztályos vb-jének ígérkező viadalon a nagy mezőnyök ellenére is szép sikereken bíznak.

A hétfőtől péntekig, öt napon át tartó felkészülési edzőtáborban 80-90 fő edzett napi kétszer. A light-contact és kick-light szakágak munkáját Dancsó Zoltán és Olasz Attila vezették, a ringes szabályrendszerek közül a full-contactosok edzéseit Juhász Gábor irányította, a low-kick és K1 szabályrendszer fiataljainak felkészüléséért pedig Laszák Zoltán felelt.

“Jó volt, hogy belátták a fiatalok, hogy csak akkor lesz esély sikerre és örömre, ha beletesszük a készülésbe a megfelelő munkát is. Ennek megfelelően a nagy meleg ellenére odatették magukat az edzéseken, és egy jó hangulatú, és szerencsére sérülésmentes táboron vagyunk túl” – számolt be róla Dancsó Zoltán, light-contact és kick-light szakágvezető.

A szakember elmondta, hogy rengeteg, fejenként mintegy negyven bunyón vannak túl a válogatottak. Véleménye szerint a célkitűzéseiket teljesítették: a 22 klubból érkező fiatalok fizikailag és technikailag is fel vannak készülve a nagy megmérettetésre. Az egykori, sokszoros világ- és Európa-bajnok kick-boxos azt is hangsúlyozta, hogy a budapesti vb-n a szokásosnál nagyobb mezőnyökre van kilátás, és komoly teljesítmény lesz, ha valaki dobogós helyen tud majd végezni.

“Arra számítok, hogy azért sokan érmeket nyernek majd, és remélhetőleg minél fényesebbeket. Nehéz esélyeket megfogalmazni, mert az olimpián is kiderült, hogy nem feltétlenül az nyer, akitől várjuk, és időnként olyanok lesznek érmesek, akikről nem gondoltuk volna. Mi a szakágainkban a korosztályokban az elmúlt években többször is voltunk a nemzetek sorában a legjobbak között. Az a célunk, hogy ezúttal is benne legyünk az első öt-hatban, de titokban abban bízom, hogy az első háromban sikerül végeznünk” – árulta el Dancsó Zoltán.

Nagy létszámban és jó felkészültséggel érkeztek már a táborba a válogatottak – nyilatkozta a három ringes szakág felkészüléséről Juhász Gábor. A full-contactosok szakvezetője szerint kiemelkedő volt a megjelentek hozzáállása, mindenki hajtott és nagyon akart, de közben vigyáztak egymásra a sportolók. A szakember szerint fejlődés tapasztalható a kiütésre menő ringes szabályrendszerekben itthon, egyre több edzőnél látja, hogy komolyan foglalkoznak ezekkel a szakágakkal is.

„A táborban a megszokott klubbeli ellenfelekhez képest sok idegen kesztyűzésben volt részük a sportolóknak, akik remekül dolgoztak. Érzésem szerint nagyon jó formában van mindenki. Hogy ez mire lesz elég, azt majd meglátjuk, mert ez a korosztály most kezdett csak a ringgel komolyabban foglalkozni, másrészt pedig az eddigi vb-k valószínűleg legnehezebb mezőnyei jönnek össze Budapesten. Én azt kívánom a fiataloknak, hogy úgy érjenek majd oda a felnőtt válogatottsághoz, hogy a lehető legtöbb mérkőzés legyen a vb-n a hátuk mögött. És úgy látom, hogy a sportolók azt is átérzik, hogy milyen nagy megtiszteltetés hazai világbajnokságon szorítóba lépni, és ezt senki nem veheti majd el tőlük” – mondta Juhász Gábor.

Az utánpótlás kick-box világbajnokságot augusztus 26. és 31. között rendezi meg a Magyar Kick-box Szakszövetség.