magyar kick-box szövetség

hírek

Együtt versenyzett az összes tatamis szakág a kick-box magyar bajnokságon

Szombathelyen rendezték a Magyar Kick-box Szakszövetség tatamis szakágainak felnőtt és veterán magyar bajnokságát. Az ELTE Egyetemi Sportcsarnokában lebonyolított verseny – amelyen 23 klub 90 kick-boxosa vett részt – jó hangulatban zajlott, és jó mérkőzéseket hozott.

Bár nem először történt meg, mégis nagy öröm az MKBSZ vezetésének, hogy az idén ismét sikerült tető alá hozni, hogy együtt versenyezzenek a magyar bajnokságon valamennyi tatamis szakág felnőtt és veterán (Master Class) korú legjobbjai – így értékelte az eseményt Galambos Péter, a kick-box sportág hazai szövetségének elnöke.

“Szakmai és szervezési okokból nem minden esztendőben tud megvalósulni, hogy a formagyakorlat mellett mind a három tatamis küzdelmi szabályrendszer, a pointfighting, a light-contact és a kick-light együtt szerepeljen a felnőtt magyar bajnokságon. Most viszont ez összejött, aminek nagyon örülök. Az ilyen együttlétek mindig rendkívül hasznosak, hiszen látják egymást a versenyzők, és ad egy közösségtudatot is, ami csak akkor alakul ki, ha mindenki ott van” – mondta az elnök.

Galambos Péter arról is beszámolt, hogy a MB-n látott néhány nagyon éles küzdelmet, ugyanakkor néhány klasszis versenyzőnek nem akadt riválisa a súlycsoportjában, aki ellen megmutathatták volna tudásukat Szombathelyen is.

“Az ismertebb nevek közül Száraz Gergő több szabályrendszerben is nyert, akárcsak Szmolek Emánuel. Nagy Rita is két szakágban szerzett bajnoki címet. A pár hete a Világjátékokon ötödik helyet elért Török Szonja is megnyerte súlycsoportját, ahogyan győzött Hammer Máté is.  A veteránoknál elindult Csikós Péter, a pointfighting szakág vezetője, aki szintén aranyérmet nyert. Összességében jó bunyókat láttam, meg voltam elégedve” – nyilatkozta Galambos Péter.

A szövetség elnöke hozzátette: reméli, hogy a világbajnokságra kvalifikálók közül minél többen el tudnak majd utazni a novemberi vb-re, Abu-Dzabiba.