Továbbra is a világ legjobbjai között szeretnének végezni az egyik legeredményesebb hazai kick-box szabályrendszer, a pointfighting hazai képviselői a következő időszak világversenyein.
A legújabb jó hír a pointfightingosok számára, hogy a szabályrendszer három férfi és három női súlycsoportja jövőre ott lehet az Európa Játékokon, amelyen a sportág 2023-as bemutatkozása után ismét a programban szerepel a kick-box – számolt be róla Csikós Péter, a szakág hazai vezetője.
“Tavaly rendezték meg a Világjátékokat, ahol a tizenkét magyar aranyból kettőt is a kick-boxosok szereztek, és Veres Roland, illetve Busa Andrea is a pointfighting szabályrendszerben állhatott fel a dobogó tetejére. Ráadásul Andit a Világjátékok Szövetségének sportolói bizottságába is beválasztották, ami azért nagy dolog, mert kilenc sportoló van benne, és ebből három is magyar. Ezek voltak az első Világjátékok elsőségei a magyar kick-boxnak, és már csak ezek miatt is nagy reményekkel tekintünk a jövő évi Európa Játékokra. A részvétel felpezsdíti a szakág életét, aktivizálja és motiválja a versenyzőket. Ráadásul Veres Roland és Bálint Martin személyében aranyérem aspiránsokkal is rendelkezünk, utóbbi a legutóbbi Európa Játékokon diadalmaskodni tudott, így jövőre címvédőként utazhat ki” – mondta Csikós Péter.
Addig azonban két nagy világversenyt rendeznek az idén, hiszen szeptemberben az olaszországi Jesolóban kerül sor az utánpótlás világbajnokságra, míg novemberben Észak-Macedónia fővárosában, Szkopjéban rendezik a felnőtt Európa-bajnokságot.
“Az év első felében lezajlottak az utánpótlás kvalifikációk, és összeállt a világbajnokságon induló válogatott. A hazai pointfightingot közel száz versenyző fogja képviselni a gyerektől a junior korcsoportig, és nem titkolom, hogy éremesőre számítunk fiataljainktól. Általában az első háromban szoktunk végezni az országok versenyében, és idén is ezt szeretnénk elérni. A budapesti kick-box világkupa a hagyományoktól eltérően idén nem júniusban zajlott le, hanem augusztus végén lesz, ami abból a szempontból jó most, hogy egy nagyszerű felkészülési lehetőség lesz az utánpótlás számára a vébé előtt. Emellett a szövetség jóvoltából szeptemberben a tatai olimpiai edzőtáborban tudunk majd készülni Jesolóra. Ez egyrészt egy kiváló lehetőség, másrészt pedig megtiszteltetés, hogy a fiatal versenyzőink úgymond az olimpikonok házában gyakorolhatnak a vb előtt.”
Ami a felnőtteket illeti: szeptemberben egyetemi Európa-bajnokságon is megmutathatják tudásukat az érintettek, novemberben pedig a felnőttek és a veteránok (Master Class) kontinensviadalát bonyolítják le. Utóbbi események kapcsán is bizakodását fejezte ki a szakágvezető.
“Kiemelendő, hogy a felnőtt magyar bajnokságra az idén sok junior is nevezett. Ez mindenképpen pozitív abból a szempontból, hogy azt jelzi, hogy motiváltak a fiatalok. A versenyen pedig az látszott, hogy kezdik felvenni a kesztyűt a rutinosabb versenyzőkkel. Olyan is előfordult, hogy a magyar bajnokságon a junior korúak legyőzték a felnőtteket. Úgyhogy jó jel a számunkra, hogy van utánpótlásunk ezen a szinten is” – jelentette ki Csikós Péter, aki tavaly még maga is versenyzett a veteránok között.

Az első háromba várják a pointfightingosokat a kick-box vb-n
Továbbra is a világ legjobbjai között szeretnének végezni az egyik legeredményesebb hazai kick-box szabályrendszer, a
