magyar kick-box szövetség

hírek

Jövőre megint Eb-t rendezhetünk kickboxban

A tavalyi győri utánpótlás Európa-bajnokság után 20201-ben ismét Magyarország adhat otthont a fiatalok kontinensviadalának. Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke elmondta: a magyarok az elmúlt évek több világversenyén is bizonyították, hogy kiemelkedően jó rendezők, ennek köszönhetően lehetünk ismét házigazdái egy Eb-nek. Hozzátette: a hazai rendezésű világversenyek mindig nagy lendületet adnak itthon a sportágnak – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Tavaly augusztusban az Audi Aréna Győrben 38 ország közel 1600 versenyzője lépett tatamira és szállt ringbe, ezzel ez volt az eddigi legnagyobb utánpótlás kick-box Eb. A 18 év alatti korosztályokat felvonultató verseny ráadásul minden idők legjobb magyar szereplését hozta, úgyhogy az MKBSZ szívesen vette a sportág világszövetsége, a WAKO felkérését, hogy 2021-ben vállalja el az esemény újbóli megrendezését.

“Ritkán fordul elő, hogy két éven belül ugyanazt a versenyt ugyanabban országban rendezzék meg, ezért mi nem is pályáztunk a 2021-es Európa-bajnokságra” – mesélte Galambos Péter. – “Akik viszont pályáztak, azoknál a WAKO illetékesei a helyszíni látogatás és előzetes felmérés alapján nem látták biztosítottnak, hogy magas színvonalon le tudják bonyolítani ezt a hatalmas versenyt. A nemzetközi szövetség ezért felkért bennünket, hogy rendezzük meg ismét az Eb-t. Mivel mi készen állunk a feladatra, van egy jól bejáratott helyszínünk is, és az új győri városvezetés is pozitívan viszonyult a megkeresésünkhöz, elvállaltuk a felkérést. Így most már hivatalos, hogy jövőre ismét nálunk lesz az utánpótlás Eb, reméljük, hogy a járványhelyzet sem fogja ezt megakadályozni.”

A Magyar Kick-box Szakszövetség első embere komoly sportdiplomáciai sikernek nevezte a duplázást. Büszkén jegyezte meg: az utóbbi időben, ha igazán jó versenyeket említenek a sportág berkein belül, akkor elsősorban a 2017-es budapesti felnőtt világbajnokság és a 2019-es győri utánpótlás Eb jön szóba.

“Ha biztosra akarnak menni, akkor elővesznek minket, mi pedig nem állunk ellen ennek” – tette hozzá mosolyogva a sportvezető, aki arra is emlékeztetett, hogy jövőre szeretnék újra megrendezni az évenkénti hagyományos budapesti világkupát, amelyet idén májusban a koronavírus járvány miatt kényszerültek törölni.

Galambos Péter arról is beszélt, hogy a hazai rendezésű világversenyek rengeteg hasznot hoznak itthon a sportágnak.

“Leginkább népszerűsítésben jelentenek sokat, érzékelhetően megnő az érdeklődés a kick-box iránt. Ez kiegészül a mostanában divatos kereskedelmi televíziós sport reality-kkel, amelyek a fiatalok körében nagyon közkedveltek, és amelyekben hangsúlyosan szerepeltek az elmúlt időszakban legkiválóbb sportolóink. Akik gyártják ezeket a műsorokat, igyekeznek jó hívószavakkal előállni, és érzékelhetően úgy találják, hogy nem hangzik rosszul, hogy valaki kick-box világbajnok. Úgyhogy ez nekik is és nekünk is jó, az ott szereplő sportolóinknak pedig több tekintetben jelentős előnyökkel jár.”

A Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke beszámolt arról is, hogy hazánk még korábban jelentkezett a 2022-es utánpótlás világbajnokságra, amellyel kapcsolatban várják a nemzetközi szövetség végleges döntését.