Életmű-díjat kapott Gregor László kick-box edző

Hatalmas elismerésben részesült a magyar kick-box élet békéscsabai edzője, Gregor László. A sportág berkeiben mindenki Laci bácsijaként ismert tréner a hazai edzőtársadalom csúcsszervezetének, a Magyar Edzők Társaságának Életmű-díját kapja meg. A MET Mesteredzői Kollégiumának javaslata alapján odaítélt kitüntetés a 62 éves mester szerint az egész kick-box sportág, valamint az őt segítő mindenkori közösség sikere is […]

Elmarad az idei kick-box Európa-bajnokság

Hiába próbálták korábban megmenteni, végül törölni kellett az idei kick-box Európa-bajnokságot, amelynek a törökországi Antalya adott volna otthont. A magyar Király István vezette WAKO Europe még májusban a koronavírus-járvány miatt őszről decemberre halasztotta az Eb-t, ám most a kontinentális szervezet úgy döntött: a jelenlegi helyzet nem teszi lehetővé a világverseny megtartását – adta hírül a […]

Visszatért az élet a kickboxban

A koronavírus-járvány okozta leállást követően augusztus első felében megrendezett a központi edzőtáborokkal visszatért a normál kerékvágásba a kick-box élet Magyarországon. A hazai szövetség elnöke, Galambos Péter szerint jól sikerültek a táborok, és az is bebizonyosodott, amit előtte sejtettek: nagyon nagy szükség volt arra, hogy az ország különböző pontjairól érkezett kick-boxosok találkozzanak, és együtt készüljenek – adta […]

Újabb magyar érmek internetes kickboxban

Egy ezüst- és egy bronzérmet nyertek magyarok azon a nemzetközi internetes kick-box formagyakorlat versenyen, amely a világot sújtó koronavírus járvány miatt a sportágban jelenleg lehetőséget ad a versenyzésre. Az E-Tournament World Series – Forms elnevezésű sorozat harmadik fordulójában 19 ország 104 versenyzője indult el. Magyarországot a füzesgyarmati Hegyesi Kick-box Egyesület képviselte három versenyzővel – adta […]

Jövőre megint Eb-t rendezhetünk kickboxban

A tavalyi győri utánpótlás Európa-bajnokság után 20201-ben ismét Magyarország adhat otthont a fiatalok kontinensviadalának. Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke elmondta: a magyarok az elmúlt évek több világversenyén is bizonyították, hogy kiemelkedően jó rendezők, ennek köszönhetően lehetünk ismét házigazdái egy Eb-nek. Hozzátette: a hazai rendezésű világversenyek mindig nagy lendületet adnak itthon a sportágnak – adta […]

Mégsem lesz idén kick-box világbajnokság

A koronavírus járvány kiszámíthatatlansága miatt a WAKO kick-box világszövetség törölte a versenynaptárból a 18 éven aluliak világbajnokságát. Az eseményt előzőleg az augusztusi eredeti időpontról novemberre halasztották, de a WAKO végrehajtó bizottsága online ülésén most úgy határozott, hogy a sportág legnagyobb versenyét mégsem rendezik meg az idén – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség. A végrehajtó […]

Online oktatja a kick-box világot Mórádi Zsolt

A TV2 extrémsport reality-jébe tett kitérő és a koronavírus járvány okozta leállások után ismét a kick-box teszi ki Mórádi Zsolt napjainak túlnyomó részét. A tíz világbajnoki címével a sportág történetének legeredményesebb versenyzőjét még két évvel visszavonulása után is annyira becsben tartják, hogy több online szeminárium megtartására kérték fel. A hétvégén 12 országból 150-en figyelték az […]

A jövőben is tervez a kickboxszal az Exatlont megnyerő Busa Gabriella

Bár hónapokig nem fogott kesztyűt, mégsem akar elszakadni sportágától a háromszoros világbajnok dr. Busa Gabriella. A versenyzéstől tavaly novemberben visszavonult 31 éves kick-boxos öt hónapon keresztül szerepelt a TV2 extrémsport reality-jének második évadában, ahol a nézők szeretete mellett a legjobb női versenyző címet is sikerült elnyernie. A rendőri végzettség mellett jogi diplomával is rendelkező, nyomozóként […]

Sikeres volt a rúgásgyorsasági online kickbox verseny

Az ötödik fordulóval véget ért a Békés Megyei Harcművész Szövetség (BMHSZ) által kiírt internetes rúgásgyorsasági verseny. A sorozatban hetenként abban mérték össze tudásukat az indulók, hogy adott rúgásfajtából húsz másodperc alatt ki tud több szabályosat végrehajtani. Az online versenyzési formát a kényszer szülte, hiszen a koronavírus járvány miatt sokáig sem edzést, sem versenyt nem lehetett […]

Magyar ezüstérem a világ első online kick-box versenyén

Petrovszki Márton második lett a világ első online kick-box formagyakorlat versenyén. Húsz országból 335 versenyző nevezett a koronavírus járvány miatt elmaradt hollandiai Yokoso Dutch Open formagyakorlat bajnokságra, amelyet végül az internet segítségével rendeztek meg – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség. A rangos nemzetközi viadal egyedüli magyar indulója, Petrovszki Márton a magyar válogatott tagjaként a […]