
Pointfightingos csapatarannyal kezdődött a budapesti kick-box világkupa
Már az első napon nagy magyar sikernek örülhettek a hazai drukkerek a BOK Sportcsarnokban péntektől

Már az első napon nagy magyar sikernek örülhettek a hazai drukkerek a BOK Sportcsarnokban péntektől

Péntektől vasárnapig rendezik a BOK Sportcsarnokban a 31. Magyar Kick-box Világkupát, amely a sportág egyik

Nagy hangsúlyt helyez a dopping elleni küzdelemre a Magyar Kick-box Szakszövetség vezetése. A küzdősport hazai

A múlt héten hétfőtől szombatig tartották Velencén a kick-box öt szakágának edzőtáborát, amelyen több mint

Továbbra is a világ legjobbjai között szeretnének végezni az egyik legeredményesebb hazai kick-box szabályrendszer, a

Szeptember 12-én Veresegyházán rendezik meg a Golden Fight Series sorozat Royal 02 gáláját, amelynek főmérkőzésén a harmadik

A kick-box sportág európai szövetsége, a WAKO Europe tájékoztatása alapján a kick-box nemcsak szerepelni fog

Szarvason rendezték meg a kick-box utánpótlás formagyakorlat magyar bajnokságot, amely az utolsó kvalifikációs verseny volt

Szombathely adott otthont az idei felnőtt és veterán tatamis kick-box magyar bajnokságnak, amelyre 25 egyesület mintegy

Az esztergomi Suzuki Arénában rendezték meg az Utánpótlás Kick-box Magyar Bajnokságot, amelyre az ország minden

Juhász Gábort választották meg a Magyar Kick-box Szakszövetség új elnökének. Az eddigi alelnököt az Esztergomban megtartott tisztújító közgyűlésen

A hétvégén Szigetszentmiklóson rendezték a hazai kick-box Utánpótlás és Felnőtt Ring Országos Bajnokság Döntőjét. Az

A házigazdák mögött a résztvevő nemzetek közül Magyarország teljesített a legjobban az Antalyában megrendezett kick-box

Különleges felkérést kapott Puravecz Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség formagyakorlat szakágának vezetője. A sportág európai

Harmincegy ország 1800 versenyzőjének részvételével rendezték meg a hétvégén Varazdinban az idei horvátországi kick-box Európa-kupát.

A közelmúltban dőlt el, hogy a 2027-es isztambuli Európa Játékok programján a 2023-as bemutatkozás után

Tisztelt Tagszervezetek, Ezúton tájékoztatjuk a tagságot a Szövetség 2026. április 23-án megtartott közgyűlésén hozott határozatokról.

Húsz hazai kick-boxos lépett előre övfokozatában a Magyar Kick-box Szakszövetség idei központi danvizsgáján. Köztük volt

Április 7. és 12. között rendezték Bangkokban a 2. Thai Világkupát, ahová egyedüli magyarként Gasparik

A hétvégén Veresegyházán, a Szigetszentmiklósi Kick-box Sportegyesület szervezésében zajlott le a kick-box Ring Országos Bajnokság

Hét első, 11 második és 16 harmadik helyezés jutott a magyaroknak a felnőtt kategóriákban a

A 2. versenynapon is eredményesek voltak a magyar kick-boxosok! A BOK Sportcsarnokban zajló 31. Magyar
© 2021 WAKO Magyar Kick-Box Szövetség | Minden jog fenntartva