Kimagasló tavalyi teljesítménye elismeréseképpen 37 sportág 64 versenyzőjét díjazta hagyományos évértékelő gáláján a nem olimpiai sportágak ernyőszervezete, a Nemzeti Versenysport Szövetség – amelynek alelnöke Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. A kick-box sportágból Fésű Lajos és Busa Andrea részesült kitüntetésben.
Az idén hetedik alkalommal megtartott gálán az Év Sportolója elismerést kapta meg többek között Hárspataki Gábor, a budapesti karate-világbajnokság ezüstérmese, Kiss Norbert kamionos Európa-bajnok, Korok Fatima, a szabad merülés kategóriában világrekordot felállító búvár, Kiszli Vanda világbajnok maratoni kajakos, valamint Kákosy Olívia parakaratéka, egyben az első olyan magyar fogyatékkal élő női sportoló, aki egyéni sportágban nyert világbajnoki aranyérmet Magyarországon. a kick-boxosoknál Fésű Lajos két világbajnoki címe mellett aranyérmes lett a Küzdősportok Világjátékán, emellett ezüstöt nyert az Európa Játékokon. A nőknél Busa Andrea szintén a dobogó tetejére állhatott fel a Küzdősportok Világjátékán, és második lett az Európa Játékokon.
Az ünnepségen Mészáros János, az NVESZ elnöke kiemelte: a tavalyi krakkói Európa-játékokon a magyar küldöttség 38 érméből 11-et nyertek a nem ötkarikás sportágak versenyzői (köztük nyolc kick-boxos!), a rijádi Küzdősportok Világjátékán pedig 12 éremmel (amelyekből négyet szintúgy a kick-boxosok szereztek) 120 ország között a 10. helyet szerezte meg a magyar csapat.
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár köszöntő beszédében méltatta az NVESZ-hez tartozó sportszövetségek eredményeit, majd arról beszélt, hogy a sportolóknak a sikerek mellett fontos a visszacsatolás, és ez a gála is egyfajta visszajelzés nekik.
Az államtitkár hangsúlyozta: az állami sportirányításnak kiemelten fontos a Nemzeti Versenysport Szövetség támogatása, hiszen a sportköztestület közel 100 ezer versenyzőt fog össze. Hozzátette: a sportirányítás célja, hogy Magyarországon minél többek életének legyen része a sport. Mivel az NVESZ óriási bázissal rendelkezik, kiemelten számítanak rá a Sportoló Nemzet Program kapcsán is, hiszen szeretnék, ha mindenki tudna magának testhez álló sportágat választani – mondta.
Az Év Sportolója díjakra a tavalyi Európa Játékokon, a Küzdősportok Világjátékán, továbbá a világ- vagy Európa-bajnokságon dobogós helyezést elért sportolókat, illetve csapataikat javasolhatták a szövetségek. Ezt követően a jelöléseket az NVESZ elnöksége hagyta jóvá. A sportvezetők munkáját elismerő Leyrer Richárd-díjat ezúttal Deutsch-Lazsányi Erika, a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség technikai bizottságának elnöke és Sándor Péter, a Magyar Motoros Vízisport Szövetség elnöke vehette át.
Szmolek Emánuel és Nagy Rita lettek az év kick-boxosai
Újabb remek esztendőt zárt 2024-ben az évről évre sikereket halmozó magyar kick-box. A Magyar Kick-box