Pálfi Viktória személyében újabb magyar kick-boxos lehet ott a július 7. és 17. között az egyesült államokbeli Birminghamben sorra kerülő Világjátékokon – erről tájékoztatta a hazai szövetséget a sportág világszervezete, a WAKO. A nem olimpiai sportágak legnagyobb és legrangosabb multisport eseményén kick-boxban így két sportoló is képviselheti Magyarországot, hiszen Pálfi Viktória mellett Boros Petra is indulhat a játékokon.
A kick-box először öt esztendeje, a lengyelországi Wroclawban szerepelt a Világjátékokon, ám akkor csupán bemutató sportágként, magyar versenyző pedig nem volt az indulók között. Birminghamben viszont már a hivatalos sportágak egyike az amerikai eredetű modern küzdősport, ezért is nagy büszkeség a hazai kick-boxosok számára, hogy két magyar is lehetőséget kapott a részvételre.
A WAKO arról értesítette az MKBSZ-t, hogy a K1 szabályrendszer női 52 kilogrammos súlycsoportjában a mexikói rivális visszalépésével – a tavaly őszi világbajnokságon elért eredményének köszönhetően – a magyar Pálfi Viktória számára nyílt meg a lehetőség a sporttörténelmi részvételre. A Halker-Király Team tehetsége az elmúlt esztendőben még a juniorok (16-18 évesek) között szerzett Európa-bajnoki címet a ringben a kiütésre menő K1 szabályrendszerben, Birminghamben viszont már a felnőtt világelitben bizonyíthat.
“Viki nagyon tehetséges versenyző” – nyilatkozta Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke. – “Annak a feltörekvő generációnak az egyik jeles tagja, akik reméljük, hogy sikerrel lépnek majd a mostaniak helyébe. A felnőtt vb-n tavaly még nem jött össze neki a kvalifikáció, de a körülmények szerencsés alakulása folytán mégis meglett a kvóta, ami semmit nem von le annak értékéből és jogosságából. A Világjátékokon az lenne számunkra az igazán nagy siker, ha mindkét sportolónk bejutna a legjobb négy közé, ami már biztos érmes helyezéseket jelentene. Nem akarok az elvárásokkal terhet rakni rájuk, főleg nem egy ilyen fiatal versenyzőre, de azt gondolom, hogy a képességeik alapján erre teljesen reális az esély.”
A két magyar lányt Bálint Zoltán edző kíséri majd el a tengerentúlra.