magyar kick-box szövetség

hírek

A tatamin harcos, a magánéletben visszafogott a világbajnok kick-boxos lány

Még csupán húszéves, de szülővárosában, Battonyán máris példaképnek számít a 2022 legjobb hazai női kick-boxosának választott Mezei Nikolett. A világ- és Európa-bajnok sportoló a kick-box mellett eredeti küzdősportjában, a taekwondóban is eredményes. Emellett egyetemre is jár, de úgy véli, hogy szorgalommal és odaadással minden összeegyeztethető. A csinos fiatal lány elmondása szerint csak a tatamin harcos, a magánéletben visszafogott. 

Mezei Nikolett még ötéves sem volt, amikor szülei – a kislány aktivitásának levezetése céljából – küzdősportra íratták be. A most húszéves sportoló azóta is ugyanazzal a lelkesedéssel jár edzésre, és négy éve a taekwondo mellett párhuzamosan a kick-boxot is űzi. Egyformán imádja mindkettőt – árulta el. 

“Szokták kérdezni, hogy egy fiatal lány miért ütteti szét magát. Én ilyenkor igyekszem elmagyarázni, hogy egyrészt nem üttetem szét magam, egy küzdelemben igyekszem én felülkerekedni, másrészt azért szeretem a küzdősportot, mert nagyon összetett, és mindig van hova fejlődni. Fejben, technikailag és fizikailag egyaránt fejleszteni kell magát annak, aki a versenyeken eredményes akar lenni. Nehéz mindhármat magas szinten művelni, de én pont ezt nagyon szeretem benne, hogy nem egyoldalú” – mesélte Mezei Niki. 

A kezdeteket követően a szőke kislány tehetsége hamar kiütközött, sok kisebb versenyt nyert az évek alatt, az pedig, hogy helye van a nemzetközi élmezőnyben is, 2017-ben mutatkozott meg először: a szófiai korosztályos ITF taekwondo Európa-bajnokságon nyerni tudott. Ezután a világbajnokságon is aranyérmes lett, majd belekóstolt a kick-boxba is, ahol érdekes módon a taekwondótól némileg eltérő kick-light szabályrendszerben bizonyult igazán eredményesnek. 

“Először izgultam, mert a kick-light másfajta küzdőstílus, hiszen például itt lehet combra is rúgni, és nem tudtam, hogy az újfajta kihívás hogy fog menni. De aztán nagyon megszerettem, és a 2018-as utánpótlás világbajnokságon sikerült is első helyezést elérnem.”

És hogy a kick-light szabályrendszer mennyire bejött Mezei Nikinek, azt az bizonyítja, hogy 2021-ben már a felnőttek között is világbajnoki címet nyert, és a novemberi, antalyai kick-box Eb-n is a dobogó legfelső fokára állhatott fel – ennek köszönhetően választotta meg a Magyar Kick-box Szakszövetség a nőknél az Év Sportolójának.

Mezei Nikolettre büszke a román határ közelében fekvő, körülbelül 6000 lakosú Battonya városa is, ahol mindig megünneplik az ifjú klasszis kiemelkedő sikereit. 

“Összetartó kis város a miénk, odafigyelnek az emberre, és megbecsülik a jó eredményt. A polgármesterek például, ha elérek valamit egy világversenyen, mindig fogadást tartanak, ahol egy csokor virággal és szép szavakkal megemlékeznek a sikerről. De az ott élők is nagyon rendesek. Általában ismernek, és ha nyerek valahol, akkor egyből gratulálnak nekem vagy a szüleimnek. És mindig mondják is, hogy követik az interneten, hogy mit érek el, és ha jól sikerül egy verseny, akkor írnak nekem. Nagyon jólesik, hogy ott állnak mögöttem és szurkolnak, támogatnak.”

Az edzésen a kisgyerekek számára pedig igazi példaképnek számít Mezei Niki, akiknek edzéseket is szokott tartani, ugyanis besegít az edzőinek, a Barátság SE egyesületet vezető testvérpárnak, Rádai Rolandnak és Rádai Imrének. A jelenleg a Szegedi Tudományegyetemen kereskedelmet és marketinget tanuló sportoló a későbbiekben azt tervezi, hogy ő maga is megszerzi az edzői képesítést, mert mint mondja, a sport mindig az élete része lesz, legyen szó versenyzésről vagy tanításról.

Az egyetemi félévi vizsgákkal szeretne minél hamarabb végezni, hogy legyen ideje pihenésre is. Merthogy januárban már elkezdődik a felkészülés a versenyszezonra, amely igencsak sűrűnek ígérkezik, elvégre két sportágban is szeretne magas szinten teljesíteni. 

“Bevallom, nehéz összeegyeztetni a két sportágat és a tanulást, ugyanakkor úgy gondolom, hogy ha jól beosztom az időmet, és szorgalmas és odaadó vagyok, akkor lehet mindkettőben jó eredményeket elérni, sőt, még a tanulásban is. Emellett persze kell, hogy jusson idő a magánéletemre is. Van barátom, akivel teljesen más vagyok, mint a sportban. A tatamin küzdök és harcias vagyok, a magánéletben viszont átlagos, visszafogott lánynak tartom magam” – vallja Mezei Niki, aki azt is elárulta, hogy ha a kick-box 2028-ban bekerül a Los Angeles-i olimpia programjára, akkor mindenképpen szeretné megcélozni az azon való részvételt.