A hétvégén Debrecenben rendezte meg a Magyar Kick-box Szakszövetség a Ring Utánpótlás és Felnőtt Magyar Bajnokság Döntőjét. Az eseményen, ami kvalifikáció volt az év világversenyeire – a szeptemberi utánpótlás Európa-bajnokságra és a novemberi felnőtt világbajnokságra – közel száz versenyző nevezett a full-contact, a low-kick és a K1 szabályrendszerekben.
Felemásak voltak az érzései – így fogalmazta meg tapasztalatait Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke, aki elmondta, hogy a legismertebb versenyzők túlnyomó részének nem akadt ellenfele a bajnoki döntőn. Olyan korábbi remek eredményeket felmutató kick-boxosok is így jártak, mint az augusztusi Világjátékokra kijutott Nardelotti Zoltán és Kéri Valentina, de mellettük Szabó-Tóth Dávid, Melis András, Bálint-Pálfi Viktória. Kolozsvári Enikő, Boros Petra és Nagy Rita is ellenfél nélkül maradt Debrecenben.
“A junioroknál viszont jónéhány nagyszerű mérkőzés akadt. Jó volt látni, hogy a fiatalok komoly létszámban léptek ringbe, és jó színvonalon teljesítettek” – számolt be róla Galambos Péter.
Kick-box Ring Utánpótlás és Felnőtt Magyar Bajnokság Döntő, eredmények:
Full-contact:
Younger junior:
Férfiak:
81 kg:
1. Szirmai Hunor (Titán Kick-box SE)
2. Kertész-Kovács Kende (Titán Kick-box SE)
Nők:
60 kg:
1. Rózsa Szonja (Esztergomi Kick-box Sportegyesület)
2. Törő Eszter Petra (Halker-KirályTeam)
Older junior:
Férfiak:
57 kg:
1. Bodorkos Márton (Controll Sportegyesület)
2. Lobo Brandon Tristan (Controll Sportegyesület)
Low-kick:
Younger junior:
Férfiak:
63.5 kg:
1. Farkas Krisztián (Kovács Team Kick-Box és Szabadidő Közhasznú Sportegyesület)
2. Kántor Krisztián (Controll Sportegyesület)
3. Kiss Bálint (PTE PEAC RFC Küzdősport Szakosztály)
3. Szabó-Tóth Gábor (Halker-KiralyTeam)
Older junior:
Férfiak:
57 kg:
1. Horváth Szabolcs (Dinamica Sportegyesület Körmend)
2. Almási Bálint (Energy Gym Békéscsaba)
Nők:
56 kg:
1. Gyevi-Tóth Sarolta (Kovács Team Kick-Box és Szabadidő Közhasznú Sportegyesület)
2. Kopcsik Dóra (Controll Sportegyesület)
K1:
Younger junior:
Férfiak:
75 kg:
1. Török Richárd (Szigetszentmiklósi Kick-box Sportegyesület)
2. Fekete Zsombor (Halker-KirályTeam)
Nők:
48 kg:
1. Dobondi Lilla (Szigetszentmiklósi Kick-box Sportegyesület)
2. Baksán Gréta (Gönczi Team Kick-Box és Szabadidő Sportegyesület)
56 kg:
1. Dér Laura (Szigetszentmiklósi Kick-box Sportegyesület)
2. Kinga Ferenczi (Fontana Kick-box SE)
Older junior:
Férfiak:
60 kg:
1. Kiss Csaba Bence (Debreceni Bázis Sport klub se)
2. Nagy József (Gönczi Team Kick-Box és Szabadidő Sportegyesület)
67 kg:
1. Varga Milán (Szigetszentmiklósi Kick-box Sportegyesület)
2. Szarvas Adrián (DVTK SE)
75 kg:
1. Nagy Martin (Fontana Kick-box SE)
2. Baksán Patrik (Gönczi Team Kick-Box és Szabadidő Sportegyesület)
Felnőtt:
Férfiak:
63,5 kg:
1. Budai Máté (Gönczi Team Kick-Box és Szabadidő Sportegyesület)
2. Orosz Gyula (Fontana Kick-box SE)
3. Csordás Benjámin (Zrínyi Miklós Kick-Box Akadémia)
67 kg:
1. Zlenko Oleksandr (Halker-KiralyTeam)
2. Varga Milán (Szigetszentmiklósi Kick-box Sportegyesület)
3. Perge Bence (Fontana Kick-box SE)
71 kg:
1. Pelle Péter (Re-Gym Muay Thai Club Hungary)
2. Balogh Csaba (Papp László Debreceni Sportegyesület)
3. Gyurkovics Levente (Szigetszentmiklós – Tököl Sportegyesület)
75 kg:
1. Kelemen Ákos (Halker-KirályTeam)
2. Domokos Dominik (Halker-KirályTeam)
Nők:
56 kg:
1. Tóth Enikő (Perfect Fight Club)
2. Plajos Dominika (Fontana Kick-box SE)
3. Csordás Norina (Zrínyi Miklós Kick-Box Akadémia)
3. Koroknai Krisztina (Papp László Debreceni Sportegyesület)
60 kg:
1. Nardelotti Ajsa (Perfect Fight Club)
2. Dézsi Boglárka (Papp László Debreceni Sportegyesület)