magyar kick-box szövetség

hírek

Galambos Péter: várakozáson felüli siker a kick-box vb-n

Bízott a válogatottban, de a tíz arany-, öt ezüst- és öt bronzérem a felnőtteknél minden várakozását felülmúlta – értékelte a múlt heti portugáliai Albufeirában megrendezett világbajnokságot a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. Galambos Péter kiemelte: a remek eredményt ráadásul rekordlétszámú és nagyon erős mezőnyben sikerült elérni, hiszen korábban még soha nem fordult elő a sportág történetében, hogy 70 ország legjobb kick-boxosai viaskodjanak egy világbajnokságon.

Büszke a válogatott tagjaira – ezzel kezdte értékelését Galambos Péter. Elmondása szerint a sok ország indulásának köszönhetően kőkemény küzdelmek zajlottak a tatamikon és a ringekben, és mindenki beleadott apait-anyait, hogy dobogós helyen végezzen.

“A magyarok között nem láttam egyetlen olyan versenyzőt sem, aki ne küzdött volna szívvel-lélekkel, vagy feladta volna. Így nyugodtan kijelenthetem, hogy annak ellenére, hogy összesen 73 nevezést adtunk le, a Magyar Kick-box Szakszövetség nem utazási irodaként működött, tényleg csak olyanokat vittünk ki, akik megérdemelték és odavalók voltak. Bevallom, magamban titkon reméltem egy jó eredményt, de tíz aranyról nem is álmodtam” – nyilatkozta a sportvezető.

Az elnök kiemelte a light-contactban és kick-lightban is aranyérmet is bezsebelő Fésű Lajost és Száraz Gergőt.

“Az ő eredményüket úgy kell értékelni, hogy nekik ahhoz dupla teljesítményt kellett nyújtaniuk. Minden napra jutott egy-két meccs, ami fizikailag és mentálisan is jelentős kihívás. Ez komoly koncentrációt és erős lelki háttért igényel, és hogy a sorozatterhelést végigbírták, abban az edzőknek is szerepe volt.”

Galambos Péter külön méltatta Nagy Rita világbajnoki címét, hiszen a kiváló kick-boxos sok esztendeje áhítozott erre a dicsőségre.

“Rita hosszú éveken át rendszeresen eljutott a döntőig vagy a dobogóig, de most először jött össze neki az arany. Győzelmében egy be nem váltott ígéret valósult meg, amit elementáris érzelemkitörés követett. Nem túlzok, hogy a sikere katartikus élményt adott az egész magyar csapatnak. Nagyon örültem annak is, hogy a fiatal Kovács Laura Fanni a tavalyi Európa-bajnoki diadala után most megérkezett a világ tetejére is. Szmolek Emánuel és Mezei Nikolett újabb világbajnoki címe pedig azt bizonyítja, hogy ők olyan stabil, biztos pontjai a magyar kick-boxnak, akikre mindig számíthatunk.  A két pointfightingos győztessel kapcsolatban sokatmondó, hogy mindketten technikai fölénnyel nyerték a döntőjüket. Cselovszki Patrik tavaly csak egy hajszállal maradt le az Eb-győzelemről, a mostani fináléban mutatott produkciója viszont számomra az utóbbi évek egyik legnagyobb kick-boxos élménye volt. Bálint Martin pedig az Európa Játékokon aratott sporttörténelmi sikere után a vb-n is bizonyított” – kommentálta a világbajnoki győzelmeket a hazai szövetség első embere.

Az is kiemelendő, hogy a tatamis szakágak mellett formagyakorlatban és a ringeseknél is születtek magyar érmek – jegyezte meg az MKBSZ vezetője.

“Roppant erős volt a formagyakorlat mezőny, ezért Halustyik Cintia második helye nagyon nagy dolog, és a szakágvezető Puravecz Péter munkájának hatékonyságát jelzi. A különösen népes és kemény ringes mezőnyben a full-contactos Szabó-Tóth Dávid ezüstérmet tudott nyerni, akit csak egy olyan azeri versenyző tudott megállítani, aki tényleg egy világklasszis. A K1-esek között Melis Bálint is bejelentkezett egy bronzéremmel, ami pedig azt mutatja, hogy a ringben is kezdünk visszatérni a világ élmezőnyébe.”

Érdekesség, hogy Melis Bálint elődöntőbeli kazah ellenfelének annyira tetszett Bálint bunyója, hogy azonnal a mérkőzés után felajánlottak neki egy visszavágót Kazahsztánban, amit a magyar sportoló el is fogadott.

A felnőttek mellett a veteránoknál is avattak világbajnokokat: ott hat első, három második és öt harmadik hely fűződik a mieink nevéhez. Kiemelkedett Kovács Marianna teljesítménye, aki mindhárom szakágban, ahol elindult, a dobogó tetejére állhatott fel, de csak kevéssel maradt le tőle Diligens Klaudia, aki két szakágban indult, és mindkettőt meg is nyerte.

Magyarország az összesített éremtáblázaton a felnőtteknél a harmadik helyet szerezte meg, ezen belül a tatamis szabályrendszerekben az első helyen végzett. A veteránok összesített éremtáblázatán Magyarország lett az első.