Debrecenben rendezték meg a kick-box sportág ringes szakágainak magyar bajnoki döntőjét a felnőtt, illetve a junior korú sportolók számára. A versenyre a korábbiaknál több, 127 nevezés érkezett be, és gyakorlatilag kétszer annyi küzdelmet bonyolítottak le, mint az elmúlt évek bajnokságain. Örömtelinek nevezte a létszám gyarapodását Galambos Péter. A Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke hozzátette: külön tét volt a fiataloknak az augusztusi budapesti utánpótlás vb-n való indulás kivívása, egyes felnőtt kategóriákban pedig egy lépéssel közelebb lehetett kerülni a 2025-ös Világjátékokon való induláshoz.
“A mecsszámmal teljesen meg voltunk elégedve… Úgy gondoljuk nagyon jó úton haladunk annak érdekében, hogy a ringes szakág egy régen várt nagy létszámú csapatot tegyen ki” – büszkélkedett Facebook oldalán a rendező Debreceni Bázis Sport Klub Egyesület.
“Jó volt látni, hogy hosszú évek óta most lépett kötelek közé a legtöbb kick-boxos a magyar bajnokságon. Ez részben annak volt köszönhető, hogy a light-contact és a kick-light szakágakban jeleskedők elkezdtek kacsintgatni a kiütésre menő ringes szabályrendszerek felé, és megpróbálták a felkészülésüket ennek megfelelően átalakítani. Az, hogy ez a váltás mennyire lesz sikeres, akkor derül ki, ha hosszútávon is bennmaradnak ezek a harcosok a ringes szabályrendszerekben. De rajtuk kívül számos új arcot is láttam, ezért is növekedett az indulók száma” – értékelt Galambos Péter.
Az MKBSZ elnöke arról is beszámolt, hogy sokaknak dupla téttel bírt a szereplés.
“A juniorok számára az volt a magyar bajnokság jelentősége, hogy a győztes megszerezte a jogot az augusztus végi budapesti utánpótlás világbajnokságon való indulásra. De mivel a vb-n országonként két versenyzőt lehet nevezni egy-egy kategóriában, a másik indulót a ranglista pontok határozzák meg, és azokat most is lehetett gyűjteni. A felnőttek közül pedig többek szeme előtt már a 2025-ös Világjátékok lebegett, ahol a tatamis pointfighting szakág mellett egyes K1-es súlycsoportokat is megrendeznek. Ezekben a debreceni győztesek kvótát szereztek az őszi athéni felnőtt Európa-bajnokságra, és ha ott bejutnak a legjobb négybe, akkor a csengdui Világjátékokra is kvalifikálnak” – magyarázta az MKBSZ elnöke.
A sportvezető szerint a debreceni magyar bajnokság összecsapásai technikailag magas színvonalt hoztak, az erőnlét tekintetében viszont itt-ott kiütköztek hiányosságok. Ugyanakkor lehetett nagyszerű meccseket is látni, ahol még a harmadik menetben is kőkemény adok-kapok folyt, ami azt bizonyítja, hogy a felek komolyan felkészültek a megméretésre – mondta Galambos Péter.
Kick-box ringes magyar bajnokság, eredmények:
Full-contact:
younger juniorok
fiúk
51 kg
1. Horváth Szabolcs Castrum-Sec Dinamica SE
2. Zámborszky Bálint Győző Halker-KirályTeam
67 kg
1. Fekete Zsombor Halker-KirályTeam
2. Szikora Máté Controll SE
3. Juhász Imre Halker-KirályTeam
71 kg
1. Juhász Balázs LSP Team
2. Rumankó Levente Controll SE
older juniorok
nők
52 kg
1. Nagy Míra LSP Team
2. Kamarás Petra Veresegyház KBSE
férfiak
63,5 kg
1. Czégény Erik Veresegyház KBSE
3. Kalmár Lajos Félix Veresegyház KBSE
felnőttek
nők
65 kg
1. Cifra Diana Halker-KirályTeam
2. Szegfi Zsanett Titán KBSE
férfiak
63,5 kg
1. Oláh Milán Titán KBSE
2. Czégény Erik Veresegyház KBSE
Low-kick:
older juniorok
férfiak
63,5 kg
1. Lázár Dominik Zrínyi Miklós KBA
2. Lakatos Erik JALTE
felnőttek
férfiak
+91 kg
1. Veres Tibor Fontana KBSE
2. Palkovics Balázs Zrínyi Miklós KBA
3. Kiszely Máté JALTE
K-1:
younger juniorok
lányok
48 kg
1. Dobondi Lilla Szigetszentmiklósi KBSE
2. Sütő Doroti DVTK SE
3. Baksán Gréta Gönczi Team
3. Hordós Hedvig PTE PEAC RFC
older juniorok
nők
52 kg
1. Sipos Regina Veszprémi ESC
2. Soltész Alexandra DVTK SE
férfiak
81 kg
1. Plajos Kornél Botond Gönczi Team
2. Kukoda Tamás Veszprémi ESC
felnőttek
nők
56 kg
1. Zsiga Melinda Zrínyi Miklós KBA
2. Koroknai Krisztina Papp László DSE
60 kg
1. Kovács Laura Fanni Halker-KirályTeam
2. Müncz Kata Halker-KirályTeam
65 kg
1. Kolozsvári Enikő Szigetszentmiklósi KBSE
2. Szilágyi Viktória Halker-KirályTeam
3. Boldizs Nikolett Veszprémi ESC
3. Hornyik Míra DVTK SE
5. Dézsi Boglárka Papp László DSE
férfiak
63,5 kg
1. Száraz Gergő Halker-KirályTeam
2. Mármarosi Patrik JALTE
3. Budai Máté Gönczi Team
67 kg
1. Lázár Zoltán Rikárdó Zrínyi Miklós KBA
2. Magyar Dávid Fontana KBSE
3. Magyar Máté DVTK SE
71 kg
1.Balogh László Szebasztián DVTK SE
2. Lipták Bence JALTE
3. Román Péter Fontana KBSE
3. Simon Levente Zoltán Halker-KirályTeam
75 kg
1. Balogh Csaba Papp László DSE
2. Poljak János DVTK SE
3. Litvák Levente Fontana KBSE
3. Kelemen Ákos Halker-KirályTeam
91 kg
1. Szabó-Tóth Dávid Halker-KirályTeam
2. Bartucz Ricco PTE PEAC RFC