magyar kick-box szövetség

hírek

Kick-box ob – színvonalas meccsek, foghíjas mezőnyök


A színvonalra nem volt panasz, de a körülmények miatt a megszokottnál jóval kevesebben indultak el az idei felnőtt és veterán kick-box magyar bajnokságon, mint az elmúlt években. A novemberi törökországi Európa-bajnokságra kvalifikáló versenyt Szombathelyen rendeztek meg a hétvégén, ahol a tatamis szakágak – pointfighting, light-contact, kick-light és formagyakorlat – bajnoki döntőit bonyolították le.


Több oka is volt annak, amiért foghíjasak lettek a mezőnyök az ob-n – számolt be róla Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.

“Poszt-kovidosnak is nevezhetem a versenyt, lévén, hogy az idén az első féléves szezon a járvány miatt gyakorlatilag még kiesett, csupán a júniusi budapesti világkupát sikerült megrendezni, és az ősszel sem volt túlságosan sok elérhető verseny. Ezért aztán sokan nem tudtak kellően felkészülni, és vagy nem is neveztek, vagy neveztek, de úgy érezték, hogy nincs esélyük és visszaléptek, vagy pedig a sok visszalépés miatt végül nem volt ellenfelük” –fejtegette Galambos Péter.

Az is visszafogta a részvételi kedvet, hogy a szövetség még mindig nem kapta meg az idei működési támogatását, ami miatt az MKBSZ elnöksége kénytelen volt úgy dönteni, hogy a törökországi Eb-n a válogatottak csak úgy indulhatnak el, ha a klubok előfinanszírozzák a költségeiket.

“Sajnos, ez is olyan korlátozó tényező volt, ami közrejátszott abban, hogy kevesen léptek tatamira Szombathelyen. Ez szerencsére nem jelentette azt, hogy a magyar bajnokság színvonala alacsony lett volna, csak éppen sokkal alacsonyabb létszám gyűlt össze, mint általában” – mondta a szövetség első embere.

Mindazonáltal több, az Európa-bajnokság előtt bizakodásra okot adó teljesítményt látott a mb-n az elnök.

“Jól szerepelt s 2019-ben pointfightingban világbajnoki címet nyert Bálint Martin, aki három szakágban is győzni tudott. A nőknél light-contactban és kick-lightban is diadalmaskodott Nagy Rita. Ő a világversenyeken volt már a dobogósok között, de nyerni még nem tudott, remélem, hogy Antalyában ez is összejön neki, hiszen még mindig nagyon fiatal. A light-contactban tavalyról vb-arannyal rendelkező Szmolek Emánuel Szombathelyen két szabályrendszerben is esélyeshez méltóan szerezte meg az elsőséget, és az Eb-n is eséllyel indulhat. Mezei Nikolett is világbajnok lett 2021-ben kick-lightban, és most is meggyőző volt. Niki egy nagyon tudatosan készülő versenyző, megtestesíti azt az ideális sportolót, akire mindig lehet számítani, úgyhogy bízunk benne, hogy Törökországban is jól fog szerepelni. A formagyakorlat szakág itthon három-négy éve gyakorlatilag a semmiből indult, és lépésenként haladunk előre, de úgy tűnik, hogy már itt is vannak olyan ígéretes versenyzőink, akik képesek lehetnek érmet szerezni egy Eb-n” – értékelt Galambos Péter.

A sportvezető örömét fejezte ki, hogy a magyar bajnokságon a veteránok népes mezőnnyel képviseltették magukat, és több olyan kick-boxos is feltűnt köztük, akik felnőtt versenyzői pályafutásuk befejezését követően egy hosszabb szünet után tértek vissza. Közéjük tartozott Csejtey Gábor, Juhász Gergely és Lakatos Norbert, de elindult és a dobogó tetejére is állhatott fel a light-contact és kick-light szakágak egyik szakvezetője, Olasz Attila is.

A hazai kick-box ringes szakágak bajnoki döntőit szerdán bonyolítják le.

*

2022.10.22 Szombathely

MKBSZ Kick-box Felnőtt és Master Class Országos Bajnokság

Felnőttek

Formagyakorlat

Creative forms nők

1. Halustyik Cintia      Contact K.T.H.E.

2. Fedor Noémi                      KiME

Creative forms férfiak

1. Kotvics-Varga Máté            Contact K.T.H.E.

2. Mónus Viktor          Halker-KirályTeam

Creative forms weapon férfiak

1. Mónus Viktor         Halker-KirályTeam

2. Brebovszky Zoltán  Contact K.T.H.E.

3. Nagy István Gábor  Halker-KirályTeam

Musical forms nők

1. Halustyik Cintia      Contact K.T.H.E.

2. Fedor Noémi                      KiME

Musical forms férfiak

1. Kotvics-Varga Máté            Contact K.T.H.E.

2. Brebovszky Zoltán  Contact K.T.H.E.

Musical forms weapon férfiak

1. Brebovszky Zoltán  Contact K.T.H.E.

2. Nagy István Gábor  Halker-KirályTeam

3. Mónus Viktor         Halker-KirályTeam

Point fighting

Nők

50 kg

1. Török Szonja                       Halker-KirályTeam

2. Tóth Vanessza        Nyergesújfalu KBSE

Férfiak

74 kg

1. Bálint Martin                      Halker-KirályTeam

2. Prácser Botond       Agrobio Classic KBBC

94 kg

1. Koknya Péter                      Hunyadi SzSzSE

2. Bondár Dávid          Halker-KirályTeam

Light Contact

Nők

50 kg

1. Török Szonja                       Halker-KirályTeam

2. Tóth Vanessza        Nyergesújfalu KBSE

55 kg

1. Kovács Laura Fanni Combat „D” SC

2. Bartus Mónika        Halker-KirályTeam

60 kg

1. Nagy Rita                Combat „D” SC

2. Teleki Blanka                      LSP Team

+70 kg

1. Höflinger Klaudia   Halker-KirályTeam

2. Szabó Anna             Halker-KirályTeam

Férfiak

69 kg

1. Molisz Zoltán                      Halker-KirályTeam

2. Varga Martin                      Controll SE

74 kg

1. Bálint Martin                      Halker-KirályTeam

3. Kajtár Bence                       Esztergomi KBSE

2. Veszelovszki Péter  Combat „D” SC

84 kg

1. Szmolek Emánuel   Controll SE

2. Farkas Mihály         Agrobio Classic KBBC

3. Holló Balázs            Halker-KirályTeam

94 kg

1. Vida Ádám              Combat „D” SC

2. Tusér Bence                       Halker-KirályTeam

3. Kovács Bálint                      Controll SE

3. Mikos Bendegúz     Agrobio Classic KBBC

Kick light

Nők

55 kg

1. Kovács Laura Fanni Combat „D” SC

2. Bartus Mónika        Halker-KirályTeam

60 kg

1. Nagy Rita                Combat „D” SC

2. Teleki Blanka                      LSP Team

65 kg

1. Mezei Nikolett        Barátság SE

2. Fehér Virág             LSP Team

+70 kg

1. Szabó Anna             Halker-KirályTeam

2. Höflinger Klaudia   Halker-KirályTeam

3. Sipos Franciska       Controll SE

Férfiak

69 kg

1. Varga Martin                      Controll SE

2. Molisz Zoltán                      Halker-KirályTeam

3. Vincze Tamás         Agrobio Classic KBBC

74 kg

1. Bálint Martin                      Halker-KirályTeam

2. Veszelovszki Péter  Combat „D” SC

3. Prácser Botond       Agrobio Classic KBBC

84 kg

1. Szmolek Emánuel   Controll SE

2. Szabó Márk Csaba  Controll SE

3. Bálint Zoltán                       Halker-KirályTeam

3. Holló Balázs            Halker-KirályTeam

94 kg

1. Vida Ádám              Combat „D” SC

2. Mikos Bendegúz     Agrobio Classic KBBC

3. Tusér Bence                       Halker-KirályTeam

3. Kovács Bálint                      Controll SE

Master Class

Point fighting

Férfiak

63 kg

1. Csejtey Gábor         Agrobio Classic KBBC

2. Kovács Gábor         Agrobio Classic KBBC

74 kg

1. Gábor Zoltán                      Halker-KirályTeam

2. Csordás Zoltán       Beremend Sport Kft.

94 kg

1. Juhász Gergely       Halker-KirályTeam

2. Gazsó Márk János  Árpád DSE

Light contact

Férfiak

63 kg

1. Csejtey Gábor         Agrobio Classic KBBC

2. Kovács Gábor         Agrobio Classic KBBC

74 kg

1. Gábor Zoltán                      Halker-KirályTeam

2. Poór Péter              Controll SE

3. Csordás Zoltán       Beremend Sport Kft.

3. Hunyaddobrai Ákos            LSP Team

84 kg

1. Olasz Attila             Esztergomi KBSE

2. Barát Attila             Combat „D” SC

3. Szóka Tamás                      Halker-KirályTeam

94 kg

1. Molnár László         Halker-KirályTeam

2. Juhász Gergely       Halker-KirályTeam

3. Gazsó Márk János  Árpád DSE

3. Tippanucz Miklós   LSP Team

+94 kg

1. Lakatos Norbert     Halker-KirályTeam

2. Vas Csaba               Combat „D” SC

3. Pődör Csaba                       Agrobio Classic KBBC

Kick light

Férfiak

74 kg

1. Gábor Zoltán                      Halker-KirályTeam

2. Hunyaddobrai Ákos            LSP Team

3. Poór Péter              Controll SE

84 kg

1. Zenkó László                       LSP Team

2. Szóka Tamás                      Halker-KirályTeam

3. Barát Attila             Combat „D” SC

94 kg

1. Molnár László         Halker-KirályTeam

2. Tippanucz Miklós   LSP Team

+94 kg

1. Vas Csaba               Combat „D” SC

2. Lakatos Norbert     Halker-KirályTeam

3. Pődör Csaba                       Agrobio Classic KBBC