magyar kick-box szövetség

hírek

Öt szakág tartott közös edzésnapot a vb előtt

Szombaton Bajnán öt szakág – a light-contact, a kick-light, a full-contact, a low-kick és a K1 – legjobb fiatal versenyzői közösen készültek a két héttel később, október elején sorra kerülő utánpótlás kick-box világbajnokságra. Az edzéseket Dancsó Zoltán és Olasz Attila (LC, KL), Juhász Gábor (FC), valamint Rehák György (LK, K1) vezették. 

Az augusztus végén Vépen megrendezett edzőtábort követően nagy számban – 16 klub 64 versenyzője – vettek részt a válogatottak a hétvégi edzésnapon is. 

A szakvezetés a létszám mellett azt is örömtelinek tartja, hogy a különböző szakágak ifjú harcosai – főleg a light-contactosok és a full-contactosok, illetve a kick-lightosok és low-kickesek – a közös gyakorlások során segíteni tudták egymás felkészülését. 

A jól sikerült nap tükrében a szakágvezetők bíznak abban, hogy a sok befektetett munka a csapat eredményességén is meglátszik majd a vb-n.