magyar kick-box szövetség

hírek

Rekordlétszám a Kick-box Diákolimpián

Több mint 700 nevezés érkezett az idei Kick-box Diákolimpiára, amelyet az elmúlt évekhez hasonlóan Békéscsabán rendeztek meg a hétvégén. A hatalmas indulói létszámban alighanem szerepet játszott az is, hogy augusztus végén Magyarország lesz a házigazdája az utánpótlás világbajnokságnak, amelynek egyik válogató versenye volt a diákolimpia a hazai tehetségek számára.

A Magyar Kick-box Szakszövetség hazai versenynaptárának egyik kiemelt rendezvénye az általános és középiskolások Diákolimpiája, de 2024-ben a korábbi évek nevezéseinek szinte a duplája érkezett be a Békéscsabai Lakótelepi SE által megszervezett versenyre.

“Ez kimagasló rekordlétszám!” – jelentette ki büszkén Galambos Péter, az MKBSZ elnöke. – “Néhány évvel ezelőtt a 250-300 fő volt a jellemző a Diákolimpiára, és a tavalyi 450 fős  mezőnyhöz képest is hatalmas növekedés a mostani. Az érdeklődésben bizonyára közrejátszott az is, hogy idén mi rendezzük az utánpótlás világbajnokságot, és úgy tűnik, hogy sok klub élni szeretne a lehetőséggel, hogy a fiatalok hazai pályán mutathassák meg tudásukat, a szülők, barátok és ismerősök előtt.”

A nyár végi budapesti vb-n kategóriánként két magyar indulhat. A hazai szövetség szabályai szerint az utánpótlás országos bajnokság győztese mellett az adott ranglista első helyezettje szerezhet részvételi jogot a vb-re. Utóbbi miatt volt fontos állomása a kvalifikációnak a Diákolimpia.

A békéscsabai városi sportcsarnokban megrendezett megméretésen a 7-18 éves versenyzők a sportág tatamis küzdelmi szabályrendszereiben – pointfighting, light-contact és kick-light –, valamint formagyakorlatban próbálhatták ki magukat. A verseny a rengeteg nevezés miatt egészen későig tartott, este 23 óra után ért csak véget.

“Maratoni menetelés volt. Nagy nyomás alatt dolgoztak a bírók és az edzők, de állták a sarat, és a fiatalok is jól bírták, hogy ilyen sokáig tartottak a küzdelmek. Ennek a jó oldala, hogy sportágként büszkék lehetünk az utánpótlásunkra, ugyanakkor ez a verseny megmutatta, hogy mostantól kezdve csak kétnapos lehet a Kick-box Diákolimpia” – hangsúlyozta Galambos Péter. 

Az elnök hozzátette: a Diákolimpiára nem a sportegyesületek, hanem azok az iskolák nevezték a diákjaikat, amelyeknek a kick-boxot, vagy valamely hasonló küzdősportot gyakorló tanulói vannak, akik az indulási feltételeket teljesíteni tudták.