Mind a sportolók eredményességében, mind a sportdiplomáciában, mind pedig a versenyrendezésben kiemelkedő a magyar kick-box világszinten – így vélekedik a Magyar Kick-box Szakszövetség alelnöke, aki egyúttal a WAKO világszövetség alelnöke és az európai szervezet vezetője. Király István szerint ha Magyarország olimpiát rendezne, akkor a kick-box programra kerülne és aranyakat hozna.
Kiválóan áll a magyar kick-box nemzetközi szinten – így vázolta Király István a jelenlegi helyzetet. A sportvezető szerint a sportág jelenlegi erőviszonyai mellett sem létszámban, sem országméretben, sem más mérőszámban nem kerülne hazánk az élre, mégis több vonatkozásban ott van.
“Még soha nem volt ilyen erős a magyar kick-box a WAKO-n belül. A világszövetség az elmúlt négy évben statisztikát készített a felnőtt és az utánpótlás világbajnokságokról, és kiderült, hogy az összesítésben Magyarország áll az első helyen. Emellett sportdiplomáciában is jók vagyunk, hiszen az én tisztségeimen kívül Mórádi Zsolt is tagja a WAKO elnökségének, Szabó Gábor és Gasparik Róbert pedig a bírói bizottságban képviseli hazánkat” – hangsúlyozta Király István.
A sportdiplomata szerint az augusztus végi budapesti utánpótlás világbajnokság megerősítette a magyarok érdekérvényesítő képességét a sportágon belül.
“A presztízsünket feltétlenül emelte a vb. Újra bebizonyosodott, hogy versenyszervezésben is világszinten kimagaslót nyújtunk. Nemhiába rendezi jövőre a Magyar Kick-box Szakszövetség immár a jubileumi harmincadik magyarországi világkupát. Emellett az elmúlt tíz évben adtunk már otthont felnőtt világbajnokságnak, korosztályos Eb-nek, és most lebonyolítottuk a sportág eddigi legnépesebb utánpótlás világbajnokságát is. Úgy gondolom, hogy a szervező csapat – a szövetség elnöke, Galambos Péter, valamint Jároszkievicz Krisztián, Mórádi Zsolt, Juhász Gábor, Rohonczi Jenő, Hammer Mónika és én –, most is mércéül szolgált azoknak, akik kick-boxban világversenyt akarnak rendezni.”
Király István szerint, ha a kick-box ott lenne az olimpián, több magyar arany is születne.
“Los Angelesben közel voltunk a programba kerüléshez, hiszen a kick-box ott volt a shortlisten, vagyis a között a nyolc sportág között, amelyekből kiválogatták, hogy kik szerepelhetnek a 2028-as olimpián. Végül az amerikaiak más sportágakat jelöltek, ami érthető, hiszen minden rendező ország olyan sportágakat választ, ahol éremesélyei vannak. Nyugodt szívvel jelentem ki, hogy ha Magyarország rendezne olimpiát, akkor biztosan beválogatná a kick-boxot, hiszen a versenyzőink két-három aranyéremre is képesek. A WAKO-ban pedig megyünk tovább, harcolunk a következő olimpiáért, hiszen a sportágat a 134 tagországával és több mint ötmillió sportolójával erősnek ítéljük. Komoly munka folyik, hogy ott lehessünk Brisbane-ben, és a remélt ausztráliai szereplést előkészítő csapat egyik oszlopos tagja Mórádi Zsolt. Addig küzdünk, amíg nem leszünk ott a játékokon.”
Olimpiával kapcsolatos fejlemény a kick-boxban, hogy az augusztus végi budapesti világbajnokságra ellátogatott a szenegáli Balla Diéye, a 2026-ban Dakarban sorra kerülő ifjúsági olimpia sportigazgatója. Az afrikai sportdiplomata tetszését fejezte ki a verseny láttán, és gratulált a magyar szervezőknek a színvonalas rendezéshez.
“Nem szeretem elkiabálni a dolgokat, de igencsak jelentős lépés, hogy tiszteletét tette nálunk a szenegáli sportvezető. Büszkén mondhatom, hogy magával ragadta a sportágunk szépsége és sokszínűsége, és gyakorlatilag családtagként váltunk el egymástól. Mi más lenne jó előjel, ha nem ez, hogy a kick-box ott lehet majd Dakarban… És hiszem, hogy a mai világban nagy szükség van arra az önfegyelemre és tiszteletre, amire a kick-box és a hasonló küzdősportok tanítják a fiatalokat” – vélekedett Király István.
Az MKBSZ alelnöke jóleső érzésnek nevezte, amit kick-boxosként tapasztalnak a hazai sportvezetés részéről.
“Schmitt Pál volt köztársasági elnök úr személyében az elmúlt években igazi mentort és segítőt ismertünk meg, aki jelen van minden nagy eseményünkön. Nem véletlen, hogy a WAKO elnöke, Roy Baker már a kick-box nagykövetének nevezte. A Schmidt Ádám vezette államtitkárság támogatása nélkül pedig nem tudtuk volna megrendezni a világbajnokságot. Azt is fontosnak tartjuk, hogy az állami sportvezetők lássák a munkánk eredményét. Ezért külön örültünk, hogy a Nemzeti Sportügynökség vezetése Bíró Péter vezérigazgató úrral az élen szintén kinn volt a vb-n, akárcsak a Külügyminisztérium Sportdiplomáciai Főosztályát vezető Gyurta Dániel, és úgy érzékeltük, hogy tetszettek nekik a látottak. A WAKO fiatal sportvezető képzésén pedig tavasszal előadást tartott Fürjes Balázs, a NOB tagja és Baji Balázs, a MOB Sportolói Bizottságának elnöke. Hatalmas megtiszteltetés, hogy a hazai és nemzetközi sportdiplomácia nagyágyúi megtisztelik jelenlétükkel az eseményeinket, és lehetőséget adnak arra, hogy a sportágat űzők tanuljanak tőlük” – jelentette ki Király István.
Szmolek Emánuel és Nagy Rita lettek az év kick-boxosai
Újabb remek esztendőt zárt 2024-ben az évről évre sikereket halmozó magyar kick-box. A Magyar Kick-box