magyar kick-box szövetség

hírek

Világrekorder lett a magyar kickboxos lány

Tizedik világbajnoki aranyérmét nyerte Kondár Anna a tavaly év végén Antalyában megrendezett kick-box vb-n. A magyar klasszis kilenc elsőséggel is a sportág történetének legeredményesebb női versenyzője volt, az újabb diadallal viszont befogta honfi- és klubtársát, a kick-boxban abszolút rekorder Mórádi Zsoltot. Ugyanakkor az sem lehetetlen, hogy ez még nem a végállomás a 28 éves hölgy számára – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Kondár Anna a törökországi világbajnokságon úgy nyerte meg a nők +70 kilogrammos súlycsoportjának küzdelmeit, hogy valamennyi győzelmét technikai fölénnyel, tíz pontos különbséget elérve, idő előtt befejezve érte el. A kick-box szabályrendszerei közül a pointfighting specialistájának számító – valamennyi nagy sikerét ebben a szakágban érte el – magyar versenyző hat egyéni aranya mellett négy csapatdiadalt mondhat magáénak a kétévenkénti világbajnokságokon. Első vb-aranyát még 2007-ben nyerte, ezzel ő a legfiatalabb világbajnoka is a küzdősportnak.

“Álomszerűen indult a versenyzői karrierem” – emlékezett vissza a csepeli Halker-Király Team kick-boxosa. – “Nagyon korán és nagyon gyorsan jöttek a sikerek, hiszen első éves juniorként már felnőtt világbajnok lettem. És mivel fiatalon nagyon hamar el tud szállni az ember, a győzelmek után új motivációkat kellett keresni. Szerencsére mindig találtunk új célokat. Később egy térdsérülés miatt jött egy elég hosszú és komoly hullámvölgy, ami két évig tartott, de aztán azt is megoldottuk.”

Az életét nagyon sokáig a kick-box köré építette fel, még az egyetem kiválasztásánál is szempont volt, hogy a Bajnáról származó lány tudjon edzeni budapesti klubjánál. A legnagyobb sikerei közül az egyik legkedvesebb a számára a 2017-ben a magyar fővárosban rendezett világbajnokság, ahol hazai közönség előtt állhatott a dobogó legtetejére. A pointfighting szakágban pedig azt szereti, hogy ott nem az nyer, aki nagyobbat tud ütni vagy rúgni, hanem aki túl tud járni a másik eszén, aki mentálisan erősebb. Neki ez az egyik erénye, a másik pedig a kitartás – vallja Kondár Anna.

“Még most is találkozom olyan megjegyzésekkel, hogy neked könnyű, mert úgyis nyersz. Persze Antalyában is minden meccsemet technikai KO-val nyertem, ezért kívülről úgy tűnhet, hogy ez megint könnyű volt, de rengeteg munka van benne, fizikai és szellemi is. Én tényleg nagyon sokat készülök fejben, ami a pointfightingban elengedhetetlen, hiszen sok új technikát már nem tudnak mutatni a versenyzők, mindenki tud mindent, így az adott pillanatban kell a másiknál jobbnak lenni. Szerintem, ha valaki megcsinálta becsületesen a felkészülést, akkor a siker a mentális dolgokon múlik. Én nagyon sokat fektetek ebbe, emellett hinni kell abban, hogy a befektetett munka meghozza a gyümölcsét. És nyilván kell egy olyan háttér, mint ami Csepelen van, hogy ha lemegyek edzésre, ott húsz világbajnok közül választhatok, hogy kivel eddzek, és az edzői gárda is rendkívül profi módon építi fel az edzéseinket.”

Kondár Anna úgy véli: a korát tekintve még akár két-három világbajnokság is benne lehetne a pályafutásában, azonban sok sérülést szedett össze az évek folyamán, ráadásul most már – pénzügyi területen – dolgozik is.

“Most nézünk elébe az edzőmmel, Jároszkievicz Krisztiánnal egy beszélgetésnek a jövőmről. Elárulom, úgy mentem ki a törökországi vb-re, hogy az lesz az utolsó és visszavonulok, de ezután, hogy legalábbis az eredményeket tekintve ennyire sima volt, bennem is felmerült, hogy érdemes lenne tovább csinálni. Egyelőre sok minden van a pakliban, az is, hogy ez volt a vége, az is, hogy még 2021-ben is ott leszek a vébén, de felmerült a Világjátékok is, hogy esetleg azt megcélozzuk.”

A kick-boxos hölgy arról is mesélt, hogy időközben edzői papírra is szert tett. Mint mondta, szívesen dolgozna lányokkal, merthogy szerinte teljesen máshogy viselkednek, mint a fiúk, és látja azokat az alapvető problémákat, ami miatt nem mindegyikük tudja elérni azt, amire képes lenne – úgy érzi, ő ki tudná hozni belőlük a maximumot.