Kick-box – megvannak az új szakágvezetők

A januári tisztújító közgyűlés után alakuló ülést tartott a Magyar Kick-box Szakszövetség új elnöksége. A testület megválasztotta azokat a szakágvezetőket, akik a következő ciklusban menedzselik majd a
Világbajnokok részvételével tartott danvizsgát a kick-box szövetség

Megtartotta évi hagyományos danvizsgáját a Magyar Kick-box
Szankciók kick-boxban is az ukrajnai háború miatt

Az Ukrajna területén folyó háború és annak körülményei miatt Oroszországra és Fehéroroszországra vonatkozó intézkedéseket
Kick-boxosokat is díjaztak az NVESZ Díjátadó Gálán

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) ismét díjazta legjobbjait. A jelenleg hatvan tagszövetség ernyőszervezeteként működő NVESZ a
Magyar sikerekkel kezdődött a nemzetközi kick-boxos idény

Szép magyar eredmények születtek az év első, a magyarokat is érintő kick-box versenyén. A karlovaci Európa kupán 27 ország közel 1000
Folytatnák a sikereket hozó munkát a kick-boxosok

Nem történt jelentős változás a Magyar Kick-box Szakszövetség vezetésében a januári tisztújításon, ami Galambos Péter elnök szerint a
Elbúcsúztatták Csollány Szilvesztert – Mórádi Zsolt is elköszönt barátjától

A fővárosi Farkasréti temetőben búcsúztatták el az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász Csollány Szilvesztert. Az 51 évesen elhunyt
Galambos Péter maradt a kick-box szövetség elnöke

A Magyar Kick-box Szakszövetség szombati tisztújító közgyűlésén újra elnökké választották a szervezet eddigi vezetőjét, Galambos Pétert.
Olimpiai bajnokkal készült az újabb ökölvívó sikerekre a kick-boxos Veres Roland

Tovább szeretne fejlődni ökölvívásban és éremmeccset vívna a májusi Európa-bajnokságon Veres Roland. Az ötszörös kick-box világbajnok,
Busa Andrea: a paralimpiától a kick-box világbajnoki címig

Különleges világbajnoki címet nyert 2021-ben az év legjobb hazai női kick-boxosának választott Busa Andrea. A Magyar Paralimpiai