magyar kick-box szövetség

hírek

Érmeket remélnek a formagyakorlatosok a kick-box vb-n

Augusztus közepén ötnapos edzőtáborral készült a magyar formagyakorlat válogatott az utánpótlás kick-box világbajnokságra. Puravecz Péter szakágvezető szerint a hazai formagyakorlat szakág folyamatosan fejlődik, és ugyanez elmondható a tábor résztvevőiről is, akiktől érmeket várnak az október elején sorra kerülő vb-n – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A csongrádi központi válogatott edzőtáborban az elmúlt éveknél nagyobb létszám jött össze. Nyolc klub versenyzői képviseltették magukat a gyermek, kadet és junior korosztályokban. A 23 fős utánpótlás válogatott csaknem teljes létszámmal megjelent, rajtuk kívül pedig a legjobb felnőtt versenyzők közül is többen ott voltak – így az edzőkkel együtt mintegy harminc fős csapat dolgozott azon, hogy a gyakorlatok a világbajnokságra nemzetközi szintűek legyenek.

„A fő cél a világbajnokságra való felkészülés volt, amelyhez az MKBSZ vezetése minden segítséget megadott a körülmények biztosításával. Az öt nap során kielemeztük a gyakorlatokat, igyekeztünk az esetleges hibákat feltárni, és azon dolgoztunk, miként lehetünk minél eredményesebbek. Ennek érdekében külön akrobatika edzőt is felkértünk, és az edző kollégák is jelentős segítséget nyújtottak a technikák javításában. És úgy vélem, hogy a versenyzők nem ugyanazok a gyerekek voltak, akik megérkeztek, hanem képzettebb és harcosabb szellemű fiatalok utaztak haza. Többen nem ismerték egymás előtte, de a végére egy igazi csapat állt össze” – számolt be Puravecz Péter.

A formagyakorlat hazai felelőse hangsúlyozta: szakmai szempontból még mindig gyerekcipőben jár itthon a szakág, és nem könnyű behozni a világ élmezőnyével szemben a lemaradást, például azt, hogy az amerikaiak 25-30 év előnnyel rendelkeznek. Mindazonáltal már megindult a fejlődés, amit az is bizonyít, hogy nyolc klub is képes nemzetközi szintű versenyzőket kiállítani.

„Egyre többen foglalkoznak itthon is a formagyakorlattal, és a fiatalok között is kezd kialakulni egy trend, hogy nemcsak a küzdelmi szakágakban, hanem itt is lehet hírnevet szerezni. Láthatóan tetszik nekik a formagyakorlatoknak az úgynevezett tricking része, vagyis a szaltók és az akrobatikus elemek, amelyek, ahogyan ők fogalmaznak, menő dolgok” – mesélte a szakágvezető

Körülbelül öt-hat éve működik komolyabb formában itthon a szakág, de nagyon szorgalmasan dolgoznak, hogy csökkentsék a szakadékot a nemzetközi elithez képest, és a vb-n is érmekben bíznak – jelentette ki Puravecz Péter.  

„Mindenképpen látunk éremesélyeseket a válogatottban. Igyekszünk az erőviszonyokat reálisan kezelni, tudjuk, hogy ezek nem feltétlenül lesznek vb-aranyak, habár az a célunk, hogy elérjük azt a szintet. De számításba kell venni, hogy amerikaiak mellett a dél-amerikaiak is nagyon ügyes versenyzők. Ugyanakkor úgy készülünk, hogy szembeszállunk velük, és szeretnénk dobogós helyezéseket elérni” – nyilatkozta a szakvezető.

Puravecz Péter roppant fontosnak tartja a további szakmai fejlődést is. Elmondta, hogy az augusztusi táborban egy felnőtt olasz világbajnok, Eduardo Boscolo is segítette a munkájukat, akitől rengeteg hasznos instrukciót kaptak. De szeretnének majd amerikai sztárokat is meghívni Magyarországra szeminárium tartására, valamint a németekkel, illetve más európai országokkal is igyekeznek közös eseményeket szervezni – ezek várhatóan jövő tavasszal, illetve nyáron valósulhatnak meg.