magyar kick-box szövetség

hírek

Jól sikerült edzőtáborral készültek a kick-box vb-re a pointfightingosok

Augusztus elején központi edzőtáborral kezdték meg a felkészülést az októberi utánpótlás kick-box világbajnokságra a magyar válogatott pointfighting versenyzői. A Csongrádon lebonyolított tábort sikeresnek ítélte az év elején kinevezett Csikós Péter szakágvezető, aki szerint nagyon erős lesz az olaszországi vb-re utazó magyar csapat, és “mindenkiben benne van az érem” – adta hírül a Magyar kick-box Szakszövetség.

Az itáliai Jesolóban rendezik az idei utánpótlás kick-box világbajnokságot, amelyen a gyermek (7-9 évesek), kadet1 (10-12), kadet2 (13-15) és junior (16-18) korúak vehetnek részt. A korosztályok hazai pointfightingos vb-indulói hatnapos edzőtáborban hangolódtak rá a felkészülésre, egyúttal ízelítőt kaptak a nemzetközi mezőnyből is.

“Szándékosan a hagyományos nemzetközi pointfighting tábor időpontjára tettük a felkészülés első komoly állomását, hogy minél több külföldi, nem megszokott ellenféllel tudjanak a srácok készülni” – avatott be Csikós Péter. – “A világbajnokságon induló magyar pointfightingos versenyzők létszáma körülbelül nyolcvan fő. Nem mindenki tudott eljönni, de így is volt olyan edzés, ahol a nemzetközi tábor résztvevőivel együtt közel százan voltunk. Összességében nagyon eredményesnek ítélem a tábort, sok résztvevő volt és a fiatalok rengeteget tudtak egymással gyakorolni.”

A pointfighting szakág idén kinevezett vezetője a saját szempontjából is sikeresnek nevezte az összetartást, mondván, többekkel most találkozott először, de úgy érzi, hogy elfogadták. 

“Főleg a gyermek és kadet korosztályokból nem mindenki ismert. A tábor elején bemutatkoztam a csapatnak és elmondtam, hogy ne ijedjenek meg, hogy egy számukra új arc kerül a képbe, mert ezzel nekik plusz egy segítségük lesz, de minden marad a régiben, az klubedzők végzik a dolgukat, én segítem a munkájukat, ők meg az enyémet. Aztán az egyik edzésen be is álltam bunyózni, hogy lássák a gyerekek, hogy nemcsak magyarázok, hanem meg is tudom valósítani az edzésen gyakoroltakat. Próbáltam helytállni, hogy lássák, nem érdemtelenül kaptam meg ezt a lehetőséget, és úgy érzem, jó pont volt a szemükben, hogy a válogatott edző is beállt. A tábor vége felé már sokan odajöttek hozzám és kikérték a véleményemet a küzdelmekkel kapcsolatban” – mesélte a korábbi háromszoros felnőtt Európa-bajnok.

A szakember hozzátette, hogy segítőivel, Jároszkievicz Krisztiánnal és Debreczeni Dezsővel együtt tartották az edzések nagy részét. Mint mondta, már a kinevezésekor kinyilvánította, hogy a két legnagyobb hazai pointfighting klub edzőjével képzeli el a közös munkát, amit most a csongrádi táborban meg is valósítottak. 


A világbajnokságig még több rövidebb összetartást terveznek – közölte a szakágvezető, aki szerint nagyon erős magyar pointfighting válogatott utazik majd Jesolóba. 

“Az esélyekről nem lehet konkrétumokat mondani, hiszen ezekben a fiatal korosztályokban nagyon változó, hogy éppen milyen lesz az induló mezőny egy-egy súlycsoportban. Úgy vélem, hogy minden versenyzőnkben benne van az érem. Vannak csúcsversenyzőink, akikről szinte biztosan ki lehet jelenteni, hogy érmesek lesznek, többen közülük aranyérmesek is” – fejtegette Csikós Péter. 

Az idei utánpótlás világbajnokságot október 3. és 8. között rendezik Olaszországban, míg a felnőttek Európa-bajnokságára novemberben kerül sor a törökországi Antalyában.