magyar kick-box szövetség

hírek

Galambos Péter maradt az NVESZ szakmai alelnöke

Tisztújító közgyűlést tartott kedden a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ). A jellemzően a nem olimpiai sportágakat tömörítő sport köztestület eseményén többek között beszédet mondott Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is. A közgyűlés újabb öt évre az NVESZ elnökévé választotta Dr. Mészáros Jánost, a Magyar Kick-box Szakszövetséget vezető Galambos Pétert pedig egyhangúan erősítették meg a szervezet szakmai alelnöki tisztségében.

A Nemzeti Versenysport Szövetség – amely korábban nem olimpiai tagozatként a MOB keretein belül működött – 2016. december 21-én alakult meg, és az akkor megválasztott tisztségviselők öt évre szóló mandátumot kaptak.

A tisztújító közgyűlés elején Dr. Szabó Tünde gratulált az NVESZ sportolói által elért sikerekhez, a szövetségeknek pedig az elmúlt években általuk Magyarországon megrendezett nemzetközi eseményekhez. A megbecsülést jelzi, hogy még az idén több mint 220 millió forint többlettámogatásra számíthat az NVESZ, és a jövő évben is többletforrás fog érkezni, amiről tudják, hogy jó helyre kerül majd – mondta a sportért felelős államtitkár.

Az NVESZ és a MOB jó együttműködését méltatta beszédében Kulcsár Krisztián, aki elmondta: a két szervezet között rengeteg az átfedés, hiszen több szövetség is rendelkezik olimpiai és nem olimpiai szakággal, az olimpiához a bejárat pedig az NVESZ-en keresztül vezet.

A közgyűlésen szintén jelen volt és a sport köztestületek kiváló együttműködését hangsúlyozta Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke és Balogh Gábor, a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség első embere.

Az elmúlt ciklust értékelő beszédében Dr. Mészáros János elmondta: a köztestületté válást követően sikerrel rakták le az új szervezet alapjait. A nem olimpiai sportágak legnagyobb multisport-eseményén, a Világjátékokon 2017-ben Wroclawban 14 éremmel soha nem látott sikert értek el a magyar versenyzők, és el tudja képzelni, hogy a jövő évi Világjátékokon az egyesült államokbeli Birminghambe is 100-120 fős magyar delegáció utazhat majd – mondta Dr. Mészáros János. Érzik a megbecsülést az állami sportvezetés részéről – jelentette ki az NVESZ elnöke, aki szerint hazánkban „észrevehetővé vált a nem olimpiai sportágak közössége”.

A tisztújítás során a közgyűlésen megjelentek egyhangúan újra bizalmat szavaztak az eddigi elnöknek, a Magyar Karate Szakszövetséget is vezető Dr. Mészáros Jánosnak. Nem változott az általános alelnök és a szakmai alelnök személye sem: előbbi posztot továbbra is Járosi Péter, utóbbit pedig Galambos Péter tölti be. Az eseményen megválasztották az NVESZ új elnökségét is. A grémiumban a közgyűlés döntése értelmében Sinkó Andrea, Csabai Attila, Hermann Henrik, Varga István, Mihalik Hunor, Sági István, Oláh Gyárfás és Nádasi Tamás kapott helyet.

Hatvanegyről 62-re bővült az NVESZ tagszervezeteinek köre, miután felvették a tagok közé a 2023-as Európa Játékokon bemutatkozó teqball sportág hazai szervezetét, a Magyar Teqball Szövetséget.

(fotó: Vörös Nándor)