magyar kick-box szövetség

hírek

Hét magyar felnőtt arany a kick-box Eb-n

Hét első, kilenc második és tíz harmadik helyet szereztek a magyarok a felnőttek között a törökországi Antalyában megrendezett kick-box Európa-bajnokságon. A 2028-as Los Angeles-i olimpiai részvételre pályázó sportág Eb-jén – amelyen 39 ország több mint 900 versenyzője indult – a magyarok közül Fésű Lajos volt a legeredményesebb, aki két szabályrendszerben is a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

A pointfighting és a kick-light szabályrendszerekben is diadalmaskodni tudó Fésű Lajos mellett Szmolek Emánuel is közel állt a duplázáshoz, aki a light-contactban Európa-bajnok lett, kick-lightban pedig egy nagyon szoros csatát követően, bírói döntéssel kellett beérnie az ezüsttel. A nőknél két fiatal versenyzőnk is arannyal térhet haza Antalyából: Mezei Nikolett kick-lightban, míg Kovács Laura Fanni light-contactban bizonyult a legjobbnak, és két aranyérem született csapat formagyakorlatban is.

A szereplés értékét növeli, hogy a válogatott nem a legjobb előjelekkel vett részt a megmérettetésen. A Magyar Kick-box Szakszövetség még nem kapta meg az idei állami támogatást, így csak azok a versenyzők utaztak ki Törökországba, akik egyesületei vállalni tudták a költségek előteremtését. A szokásos központi felkészítő edzőtábor helyett pedig – a klubokban folyó munka mellett – az egyes szakágak vezetői rövidebb összetartásokkal próbálták segíteni a formába lendülést.

A körülmények ismeretében az Eb előtt azonnal aláírta volna ezt a szereplést, de az ott látottak alapján úgy érezte, hogy még egy-két döntőt meg lehetett volna – értékelte az eredményeket Galambos Péter, az MKBSZ elnöke.

„Különösen Kondár Anna és Busa Andrea győzelmében reménykedtem. Annáról tudni kell, hogy komoly térdsérülésből tért vissza, és sajnos a döntőben érezhető volt, hogy nem teljesen egészséges a lába. Ennek a számlájára írható az egypontos vereség – a hosszabbítást utáni döntetlent követő első érvényes találattal – és sokat sejtet, hogy a fájós lába miatt már ki sem tudott állni a csapatversenyre. Az pedig elkerülhetetlen volt, hogy a felkészülési nehézségek visszaüssenek néhol, talán ez is szerepet játszott Busa Andi döntőjében, ahol egy rendkívül szoros mérkőzésen maradt csak alul. Ezüstérmes lett a fiatal Cselovszki Patrik is, aki remek korosztályos eredményeket követően indult a felnőtt Eb-n, és a fináléban ugyan jobb volt az ellenfél, de minden esélye megvan arra, hogy igazán felnőjön a világelitbe” – mondta Galambos Péter.

Az elnök kiemelte Fésű Lajos teljesítményét, aki mindkét szakágban, ahol elindult, Európa-bajnok lett, és őt választották az Eb legjobb tatamis versenyzőjének.

„Bár Fésű Lali alapvetően light-contact és kick-light specialista, most azonban, mivel egy intelligens bunyós, aki képes váltani a különféle küzdőstílusok között, tett egy kirándulást a pointfightingba. És ezzel annyira meg megzavarta a teljes ottani mezőnyt, hogy nem találták vele szemben az ellenszert, és így egészen az aranyéremig jutott. Emellett pedig begyűjtötte a kick-lightos súlycsoportjának az első helyét is.”

Az elnök megjegyezte: az öt küzdelmi aranyból négyet az egymáshoz viszonylag közel álló light-contact és kick-light szabályrendszerekben indult magyarok hoztak.

„Szmolek Emánuel is kis híján duplázni tudott, győzelme mellett a második döntőjét ugyanis a létező legkisebb különbséggel vesztette el. Egy döntetlenre végződött párharcot követően ugyanis svájci riválisa bírói döntéssel nyerte az aranyat. A nőknél Kovács Laura Fanni tizennyolc évesen most először vett részt felnőtt világversenyen, és öröm volt nézni, hogy milyen magabiztosan menetelt, ráadásul egy kisebb sérülés ellenére diadalmaskodott. A szintén fiatal Mezei Nikolett aktuális kick-light világbajnokként szerzett ezúttal Eb-aranyat, úgy, hogy döntőbeli ellenfelének edzője szinte ódákat zengett róla, ami azért nem szokványos” – mesélte Galambos Péter.

A szövetség elnöke kitért a tavalyi vb-n két aranyérmet nyert Száraz Gergő teljesítményére is. Mint mondta, a fiatal sportolónak az Eb-n nem jött ki a tavalyihoz hasonlóan a lépés, ezúttal két bronzérmet akasztottak a nyakába, de szerinte az ő képességeivel bármikor újra visszakapaszkodhat a trónra.

Az Európa-bajnokság égisze alatt rendezték a veteránok Eb-jét is, ahonnan a magyarok hat első, négy második és három harmadik helyet szereztek.

Magyarország összesítésben az éremtáblázat 6. helyén végzett.

Kick-box Európa-bajnokság, Antalya, a magyar érmesek:

Felnőttek:

Európa-bajnok:

Fésű Lajos (pointfighting 79 kg)

Fésű Lajos kick-light 79 kg)

Kovács Laura Fanni (light-contact 55 kg)

Szmolek Emánuel (light-contact 84 kg)

Mezei Nikolett (kick-light 65 kg)

Brebovszky Zoltán, Kotvics-Varga Máté (zenés formagyakorlat csapat)

Halustyik Cintia, Mónus Viktor (kreatív formagyakorlat csapat)

Ezüstérmes:

Busa Andrea (pointfighting 60 kg)

Kondár Anna (pointfighting 70 kg)

Cselovszki Patrik Pál (pointfighting 57 kg)

Szmolek Emánuel (kick-light 84 kg)

Halustyik Cintia (kreatív formagyakorlat)

Halustyik Cintia (kreatív fegyveres formagyakorlat)

Halustyik Cintia (zenés formagyakorlat)

Halustyik Cintia (zenés fegyveres formagyakorlat)

Brebovszky Zoltán (kreatív formagyakorlat)

Bronzérmes:

Veres Richárd (pointfighting 63 kg)

Zajácz Bence László (pointfighting 69 kg)

Száraz Gergő (light-contact 63 kg)

Száraz Gergő (kick-light 63 kg)

Pálfi Viktória Dóra (K1 52 kg)

Nagy Rita Katalin (kick-light 60 kg)

Fedor Noémi (kreatív formagyakorlat)

Fedor Noémi (zenés formagyakorlat)

Brebovszky Zoltán (kreatív fegyveres formagyakorlat)

Mónus Viktor (zenés fegyveres formagyakorlat)

Veteránok:

Európa-bajnok:

Gábor Zoltán (pointfighting 74 kg)

Gábor Zoltán (light-contact 74 kg)

Gábor Zoltán (kick-light 74 kg)

Mészáros Márk (pointfighting 84 kg)

Csikós Péter (pointfighting 94 kg)

Diligens Klaudia (pointfighting 55 kg)

Ezüstérmes:

Diligens Klaudia (light-contact 55 kg)

Diligens Klaudia (kick-light 55 kg)

Juhász Gergely (pointfighting +94 kg)

Csejtey Gábor (light-contact 63 kg)

Bronzérmes:

Csejtey Gábor (pointfighting 63 kg)

Olasz Attila (light-contact 84 kg)

Hesz Márton (kick-light 63 kg)