Négy napon keresztül folytak a küzdelmek Jesolóban a kick-box sportág nemzetközi szervezete, a WAKO világkupa sorozatának olaszországi állomásán, ahol 43 ország 1500 versenyzője lépett tatamira és szállt ringbe. A magyarok remekül szerepeltek, hiszen megnyerték az éremtáblázatot, és a felnőtteknél kereken tíz aranyat hoztak haza.
A legeredményesebbek Mezei Nikolett és Brebovszky Zoltán voltak, akik mindketten két aranyérmet érdemeltek ki. A világ- és Európa-bajnok Mezei a light-contact és a kick-light szabályrendszerek 65 kg-os súlycsoportjában indult, és dupla terhelés ellenére négy, illetve három győzelemmel mindkét kategóriában diadalmaskodni tudott. A formagyakorlat specialista Brebovszky a felnőtt férfiaknál a kreatív fegyveres és a zenés fegyveres versenyszámban is a legmagasabb pontszámot kapta a bíróktól, így szintén két alkalommal állhatott fel a dobogó tetejére.
Rajtuk kívül világkupa győzelmet aratott a pointfightingban a tavalyi Európa Játékokon sporttörténelmi aranyat szerzett Bálint Martin és a feltörekvő tehetség Hammer Máté, kick-lightban pedig a Mezeihez hasonlóan szintén világ- és Európa-bajnok Szmolek Emánuelnak került újabb aranyérem a nyakába. Formagyakorlatban a nőknél is két magyar elsőség született Jesolóban Udvarhelyi Fanni és Halustyik Cintia révén. A ringben a kiütésre menő szakágakban is hirdettek magyar győztest: Szabó-Tóth Dávid a full-contactosok 91 kg-os súlycsoportjában végzett az első helyen.
Teljes magyar sikert hozott az összesített éremtáblázat. A nemzetek versenyében Magyarország – még a házigazda olaszokat is megelőzve – lett a legeredményesebb, míg a résztvevő klubok között a Halker-Király Team végzett az élen.
Olasz kick-box világkupa, Jesolo, a felnőtt magyar érmesek:
Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: 1. Hammer Máté
74 kg: 1. Bálint Martin
Nők:
60 kg: 3. Busa Andrea
Light-contact:
Férfiak:
69 kg: 3. Marschall Viktor
74 kg: 3. Kajtár Bence
Nők:
65 kg: 1. Mezei Nikolett
Kick-light:
Férfiak:
63 kg: 2. Enyingi Ádám
84 kg: 1. Szmolek Emánuel
Nők:
65 kg: 1. Mezei Nikolett
Formagyakorlat:
Férfiak:
Kreatív: 2. Brebovszky Zoltán, 3. Mónus Viktor
Kreatív fegyveres: 1. Brebovszky Zoltán, 2. Mónus Viktor, 3. Schersing András
Zenés: 2. Brebovszky Zoltán
Zenés fegyveres: 1. Brebovszky Zoltán, 3. Schersing András
Nők:
Kreatív: 1. Halustyik Cintia
Kreatív fegyveres: 2. Tar Petra
Zenés: 1. Udvarhelyi Fanni, 3. Halustyik Cintia és Vajler Éva
Zenés fegyveres: 2. Halustyik Cintia
Full-contact:
Férfiak:
75 kg: 2. Bárdosi Sándor
91 kg: 1. Szabó-Tóth Dávid, 2. Kaplan Cenk
Nők:
60 kg: 3. Tóth Anna
Low-kick:
Férfiak:
+91 kg: 3. Demeter Gergő
K1:
Férfiak:
63.5 kg: 3. Száraz Gergő
Nők:
52 kg: 3. Bálint-Pálfi Viktória
60 kg: 2. Kovács Laura Fanni
65 kg: 2. Kolozsvári Enikő
A fiatalok és a veteránok teljesítményével együtt Magyarország összesen 59 arany-, 59 ezüst- és 65 bronzéremmel zárt Jesolóban.
Az összes magyar eredménye elérhető itt:
https://www.sportdata.org/kickboxing/set-online/popup_main.php?popup_action=results&vernr=1768&active_menu=calendar
Szmolek Emánuel és Nagy Rita lettek az év kick-boxosai
Újabb remek esztendőt zárt 2024-ben az évről évre sikereket halmozó magyar kick-box. A Magyar Kick-box