magyar kick-box szövetség

hírek

Sportdiplomáciai távlatok a fiatal kick-box világbajnok előtt

Egy magyar sportoló is bekerült a kick-box világszövetség, a WAKO ifjúsági vezetői programjába. A Game Changers elnevezésű kezdeményezés során 15 fiatalt választottak ki, akiket egy éven át kick-box sportvezetői képzésben részesítenek. A kurzus a tervek szerint Svájcban, a NOB Lausanne-i székhelyén zárul, ahol az ötkarikás testület vezetői is előadásokat tartanak majd a résztvevőknek. A kiválasztottak között van a Magyar Kick-box Szakszövetség jelöltje, Rohonczi Jenő is – adta hírül az MKBSZ.

A Game Changers program a WAKO fenntartható fejlődésért felelős bizottságának a szüleménye – számolt be róla Mórádi Zsolt, aki a bizottság tagjaként a projekt egyik fő szervezője.

“A kezdeményezés a világszövetség vezetésének a jövőjét hivatott megoldani, ugyanakkor emellett azzal is törődik, hogy a sportolókat segítse és képezze a sporton túli karrierre” – mondta a pár éve visszavonult tízszeres világbajnok, aki a WAKO elnökségének is tagja, valamint a sportolói bizottság elnöke.

A világszervezet tagországai egy-egy fiatalt jelölhettek a programba. Nagyon erős pályázatok érkeztek be, számos világ- és Európa-bajnok jelentkezett, többek között jogi, mérnöki és orvosi végzettségekkel. A 15 kiválasztott közé felvételt nyert a magyar szövetség jelöltje, Rohonczi Jenő is – újságolta örömmel Mórádi Zsolt. Hozzátette: június végén indulhat a képzés.

Hatalmas megtiszteltetésnek nevezte Rohonczi Jenő, hogy a Magyar Kick-box Szakszövetség bizalmat szavazott neki. A Halker-Király Team 23 esztendős versenyzője ötévesen kezdte a kick-boxot, és a korosztályos világ- és Európa-bajnoki címeket követően 2019-ben, pályafutása eddigi legnagyobb eredményeként felnőtt világbajnoki aranyérmet szerzett a pointfighting szabályrendszerben.

“Húúú, ez nekem tökéletes lenne!” – idézte fel, hogy mi jutott eszébe, amikor a WAKO oldalán meglátta a Game Changers felhívást. Rohonczi Jenő ugyanis nemrég szerzett diplomát a Testnevelési Egyetem sportszervező szakirányán, mesterszakra szintén a TE-re jelentkezett sportmenedzsment képzésre, emellett pedig a Puskás Arénában kezdett dolgozni.

“A Game Changers projekttel a célom elsősorban a tanulás. Az önmagában óriási dolog, hogy beleláthatunk a világszövetség munkájába, működésébe és megismerhetjük a vezetőket, ráadásul pedig tőlük tanulhatunk sportdiplomáciát és sportmenedzsmentet. Az meg külön megérintett, hogy a tanév végén a NOB központjában, Lausanne-ban személyes oktatásban lesz részünk. Merthogy az olimpia témaköre nagyon közel áll hozzám, a szakdolgozatomat is a kick-box olimpiai esélyeiről írtam. Úgyhogy rövidtávon a tanulás a célom, hosszabb távlatban pedig az, hogy a sportágamat segítsem az olimpiai programba kerülésben” – vallott elképzeléseiről Rohonczi Jenő.