Az év két legjelentősebb kick-box versenyét is Budapesten rendezik

Péntektől vasárnapig rendezik a budapesti BOK Sportcsarnokban a 29. Magyar Kick-box Világkupát, amely az esztendő egyik legnagyobb és legrangosabb eseményének ígérkezik a sportágban. Érdekesség, hogy jelentőségében éppen egy másik budapesti viadal verseng a világkupával: a kick-boxosok ugyanis 2019 után ismét hazai rendezésű világversenynek lesznek házigazdái. Ahogyan öt éve, úgy idén augusztusban is utánpótlás világbajnokságot rendez […]

Kilenc magyar arannyal zárult a budapesti kick-box világkupa

Kilenc első, 13 második és 21 harmadik helyet szereztek a magyarok a felnőtt versenyszámokban a BOK Sportcsarnokban megrendezett 28. Magyar Kick-box Világkupán. Kiemelkedett Szmolek Emánuel teljesítménye, aki két szakágban is győzni tudott. Az indulók tekintetében rekordot hozó világversenyen a nemzetek között Magyarország zárt az élen, megelőzve Ukrajnát és az Egyesült Királyságot. Az eredmény azért is […]

Négy újabb magyar arany a kick-box világkupán

Formagyakorlatban három, pointfightingban pedig egy aranyérem jutott a magyaroknak a felnőtt kategóriákban a péntektől vasárnapig tartó 28. Magyar Kick-box Világkupa második napján. A közelgő Európa Játékokra kvalifikált kilenc magyar kick-boxos közül Török Szonja ezüst-, Czégény Cintia pedig bronzéremmel zárt szombaton. A pointfighting szabályrendszerben a férfiak 57 kg-os súlycsoportjában Cselovszki Patrik három győzelemmel aranyérmet nyert. Az 50 […]

Schmitt Pál: a kick-boxnak ott a helye a 2028-as olimpián!

A 28. Magyar Kick-box Világkupa megnyitóján Schmitt Pál, a NOB tiszteletbeli tagja feltörekvő sportágnak nevezte a kick-boxot, amelynek szerinte ott a helye a Los Angeles-i olimpián. Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke kijelentette: jó úton haladnak afelé, hogy a budapesti világkupa a kontinens legnagyobb kick-box rendezvénye legyen.  “Örömmel jelenthetem be, hogy rekordlétszám, 43 ország […]

Csapatsikerek a kick-box világkupa nyitónapján

Két arany- és egy bronzérmet nyertek a magyarok a felnőtt csapatversenyek során a BOK Sportcsarnokban péntektől vasárnapig tartó 28. Magyar Kick-box Világkupán, amelyen rekordlétszám, 43 ország több mint 2000 sportolója lép tatamira és száll ringbe. A csapatban aratott sikerekből három olyan magyar kick-boxos is kivette a részét, akik két hét múlva az Európa Játékokon indulnak […]

Tizenkét magyar arany a budapesti kick-box világkupán

Tizenkét magyar elsőség született a BOK Sportcsarnokban péntektől vasárnapig megrendezett 27. Magyar Kick-box Világkupán a felnőttek mezőnyében. A viadalon 39 országból több mint 1700 sportoló indult, aminek köszönhetően elképzelhető, hogy a budapesti lesz az év egyik legnagyobb kick-box versenye. A létszámmal kapcsolatban Galambos Péter, a szervező Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke megjegyezte: el kell gondolkodni azon, […]

Pointfighting és formagyakorlat aranyak a budapesti kick-box világkupán

A BOK Sportcsarnokban zajló 27. Magyar Kick-box Világkupa szombati napján a felnőtteknél újabb magyar aranyak születtek. A  pointfighting szabályrendszerben három kick-boxosunk ünnepelhetett, míg formagyakorlatban négy elsőséget szereztek a hazai versenyzők. A világkupa szombati megnyitóján Galambos Péter, az MKBSZ elnöke beszédében örömét fejezte ki, hogy a koronavírus járványt követően végre ismét nagy és színvonalas világkupát rendezhet hazánk, 39 […]

Női csapatarannyal indult a budapesti kick-box világkupa

Pénteken a budapesti BOK Sportcsarnokban megkezdődött 27. Magyar Kick-box Világkupa, amely vasárnapig tart. A 39 ország több mint 1700 sportolóját felvonultató világverseny első napján a felnőttek között csapatban egy aranyérmet nyertek a magyarok. Az év legnagyobb nemzetközi kick-box versenyének ígérkező budapesti viadalon az első napon rendezték meg a csapatversenyeket, amelyek során light-contactban a felnőtt nőknél a szegedi Combat D […]

Közel 40 ország vesz részt a hétvégi 27. Magyar Kick-box Világkupán

Közel 40 ország versenyzőinek részvételével péntektől vasárnapig a budapesti BOK Csarnokban rendezik meg a 27. Magyar Kick-box Világkupát, a sportág idei legnagyobb hazai eseményét. Galambos Péter, a Magyar Kick-Box Szakszövetség (MKBSZ) elnöke az esemény sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a világkupára több mint 1700 versenyző a hét szakágban összesen 3200 nevezést adott le. Hozzáfűzte: a küzdelmek pénteken […]