magyar kick-box szövetség

hírek

Növekvő létszám, éles meccsek a kick-box ringes magyar bajnokságon

A hétvégén Debrecenben rendezték a kick-box sportág ringes szakágainak utánpótlás magyar bajnokságát, a felnőtteknél pedig a bajnokság első, tavaszi fordulóját. A viadalt a bajnoki szervezőként debütáló Debreceni Bázis Sport Klub Egyesület részéről ambíciózus rendezés, a versenyzők oldaláról pedig az elmúlt éveknél nagyobb mezőny, és helyenként éles, színvonalas küzdelmek jellemezték.

A DSZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában lezajlott megméretésre az ország minden pontjáról érkeztek kick-boxosok: Nyíregyházától kezdve Budapesten keresztül Pécsig számos települést képviseltek a harcosok.

Az utánpótlás kategóriákban a tét nagy volt, hiszen nemcsak az aranyérem, hanem a nyár végi törökországi Európa-bajnokságra való kvalifikáció is múlt a szereplésen.

“Jó kis verseny volt, évek óta nem tapasztalt nagy mezőnnyel” – értékelt Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. – “A küzdelmek során több ígéretes tehetséget is láttunk, akik közül kiemelném a tavalyi junior világbajnok Soltvadkerti Dánielt, aki most is hozta azt a teljesítményt, amit vártunk tőle, és az idei Eb-n is jó eredményben bízunk a részéről.”

Az elnök arra is kitért, hogy a tervek szerint szeptemberben a felnőtt korosztály döntője is Debrecenben lesz, mellette pedig egy, a ringes szakágak versenyzői létszámának növelését megcélzó utánpótlás viadalt is lebonyolítanak.

Eredmények:

Ring felnőtt magyar bajnokság, 1. forduló:


nők
K1
65 kg
1. Gyöngyösi Veronika (PTE PEAC RFC)
2. Staubinger Kitti (Zrínyi Miklós KBA)
férfiak
low kick
81 kg
1. Ötvös Lóránd (Fontana KBSE)
2. Slezák Bence (Combat „D” SC)
86 kg
1. Lőrincz Imre (Fontana KBSE)
2. Vida Ádám (Combat „D” SC)
K1
63,5 kg
1. Rehák Márk (Re-Gym)
2. Orosz Gyula (Fontana KBSE)
75 kg
1. Kelemen Ákos (KirályTeam)
2. Polják János (DVTK)
3. Lipták Bence (JALTE)
91 kg
1. Szabó-Tóth Dávid (KirályTeam)
2. Bartucz Ricco (PTE PEAC RFC)

Ring utánpótlás magyar bajnokság:

younger junior korosztály
K1
lányok
56 kg
1. Sipos Regina (Veszprémi ESC)
2. Nagy Dorina (Re-Gym)
fiúk
63,5 kg
1. Éles Krisztián (DVTK)
2. Hajling Balázs (Gönczi Team)
low kick
fiúk
54 kg
1. Molos Károly Krisztián (Gönczi Team)
2. Kiss Csaba Bence (Debreceni Bázis SKE)
57 kg
1. Bonci Roland (Fontana KBSE)
2. Nagy József (Gönczi Team)
3. Sebján Balázs Zsolt (Zrínyi Miklós KBA)
+81 kg
1. Plajos Kornél (Gönczi Team)
2. Marosi Richárd (Debreceni Bázis SKE)
older junior korosztály
low kick
férfiak
75 kg
1. Litvák Levente (Fontana KBSE)
2. Lakatos Erik (HED-LAND SSE)
+91 kg
1. Demeter Gergő (Debreceni Bázis SKE)
2. Hajzer Patrik (Debreceni Bázis SKE)
K1
nők
52 kg
1. Vámosi Lili (KirályTeam)
2. Soltész Alexandra (DVTK)
férfiak
60 kg
1. Nagy Krisztofer (Re-Gym)
2. Lázár Dominik (Zrínyi Miklós KBA)                         
3. Jármy Tamás (Gönczi Team)
71 kg
1. Soltvadkerti Dániel (Szigetszentmiklósi KBSE)
2. Pelle Péter (Budaörsi KBSE)
3. Hadnagy Máté (Rácz Kickboxing TKSE)